Sikert ért el a Fidesz a zuglói óvodák támogatásában

Sikerült elérnie a zuglói Fidesz-frakciónak, hogy Karácsony Gergely polgármester ígéretet tegyen a kerületi óvodák helyzetének a rendezésére, mivel az intézmények működésére nem irányoztak elő megfelelő költségvetési keretet – jelentette ki lapunknak a XIV. kerület alpolgármestere. Rozgonyi Zoltán hangsúlyozta: az óvodavezetők minden javaslatát támogatják.

Kárpáti András, Baranyai Gábor
Forrás: MN2019. 03. 09. 7:24
null
Hiába a tetemes költségvetés, nem jutott elég pénz a gyerekeket gondozó intézményekre Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Részben azért nem szavazta meg Zugló költségvetését a kerületi Fidesz-frakció, mert a rekordösszegű, közel 32 milliárd forintos büdzsébe sem fért bele, hogy az önkormányzat biztosítsa az óvodák zavartalan működéséhez szükséges forrásokat, amelyeket egyébként állami normatíva is meghatározott – jelentette ki a Magyar Nemzetnek a XIV. kerület kormánypárti alpolgármestere.

Rozgonyi Zoltán elmondta: jogosnak tartják, és támogatják a zuglói óvodavezetőknek a témában tett mindegyik javaslatát. A városrész összes óvodavezetője által aláírt levélben olyan súlyos problémákra hívták fel a Karácsony Gergely polgármester által vezetett önkormányzat figyelmét a napokban, mint az óvodapedagógusok megélhetési nehézségek miatti tömeges elvándorlása. A petíció­ban egyebek mellett arról számolnak be az intézmények vezetői, hogy egyes munkatársaik az idei évben a garantált bérminimum 107 százalékát kapják meg, holott a központi költségvetés 110 százalékig biztosította a keretet.

Hiába a tetemes költségvetés, nem jutott elég pénz a gyerekeket gondozó intézményekre
Fotó: Kurucz Árpád

Rozgonyi Zoltán közölte: a Fidesz-frakció kezdeményezte a polgármesternél, hogy biztosítsák a szükséges forrásokat az óvodák számára, és kezdeményezték egy előterjesztés előkészítését a kérdésben, s Karácsony Gergely már tett is ígéretet egy minden képviselő által leegyeztetett javaslat elkészítésére a következő – március 28-i – testületi ülésre. Az alpolgármester hangsúlyozta: a 120 ezres városrész költségvetéséhez képest elhanyagolható összegből, mindössze nyolcvanmillió forintból biztosítható lenne az óvodák zavartalan működése.

Veszteségek

Karácsony Gergely szinte minden kerületi problémáért – köztük a 2017-ben bevezetett, veszteséges parkolási rendszerért – a fővárost, a kormányt és a Fideszt teszi felelőssé. Tarlós István főpolgármester tegnap az M1 aktuális csatornán ennek kapcsán úgy fogalmazott: Zuglóban jelenleg 793 millió forint a mínusz, és az idei költségvetésben is további 300 millió forint veszteséget terveztek be. A főpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy a zuglóival szemben kevesebb várakozóhellyel rendelkező VI. kerületben is egymilliárd feletti a nyereség. Hozzátette: itt valami nem stimmel. (B. G.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.