Soltész Miklós: Megsokszorozódott a nemzetiségek által fenntartott iskolák száma 2010 óta

Megsokszorozódott a nemzetiségek által fenntartott iskolák száma 2010 óta Magyarországon, ami a magyar kormány elkötelezett nemzetiségi politikájának eredménye – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Pest megyei Lóréven, ahol szerb nemzetiségi gyerekek anyanyelvi táborát látogatta meg.

Forrás: MTI2019. 07. 04. 11:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soltész Miklós azt mondta, a kormány fontosnak tartja a nemzetiségek anyanyelvi képzésének megerősítését, jelezve, hogy 2010-ben tizenkét köznevelési intézményt tartottak fenn magyarországi nemzetiségek, most pedig ez a szám eléri a kilencvenet, és ennek köszönhetően például a szerbek is „közelebb tudják vinni anyanyelvüket, kultúrájukat a gyerekekhez”.

A kormány ezen időszak alatt megnégyszerezte a magyarországi nemzetiségek támogatását, így lehetőségük nyílik hagyományőrző táborok megtartására, a nagyobb diákoknak pedig anyaországi kirándulásokra – ismertette az államtitkár.

Lórévről szólva Soltész Miklós elmondta: a település az elmúlt két évben 280 millió forintot kapott óvodája és iskolája teljes megújítására. Ez tovább erősítheti a szerb közösséget Magyarországon.

Alexov Lyubomir, az Országgyűlés szerb nemzetiségi szószólója a Régi szakmák megismerése elnevezésű táborral kapcsolatban közölte, hogy ötödik alkalommal szervezik meg Magyarország egyelten szerb többségű településén. Az ország egész területéről mintegy hatvan gyerek érkezett a táborba, a kézműves foglalkozásokon nemezeléssel és ikonfestéssal is megismerkedhetnek.

A fiatalokkal hazai és szerbiai szakemberek foglalkoznak, utóbbiak olyan tudást hoznak, amely „a magyarországi szerb körökben már kikopóban van”.

Az MTI kérdésére a szerb nemzetiségi szószóló elmondta, hogy idén 2,2 millió forintot kaptak a kormánytól a tábor megtartására, amelynek összköltsége eléri a 3,5 millió forintot. A hiányzó összeget a szülők által gyerekekkénti hozzájárulásként fizetendő tízezer forintokból, illetve a helyi, a ráckevei és a szigetcsépi önkormányzat, valamint szponzorok támogatásából fedezik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.