Szakértő: Felboríthatja az európai belső viszonyokat a brit EP-választás

Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint felboríthatja az európai belső viszonyokat a brit európai parlamenti (EP-) választás, mert a 73 brit képviselő a csúcsjelölti és a biztosok kijelölési rendszerébe is beleszólhat.

Forrás: MTI2019. 05. 21. 11:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakértő kedden az M1 aktuális csatornán azt mondta, közvélemény-kutatások szerint a csütörtöki brit európai parlamenti választásokon induló pártok támogatottsági listáját az euroszkeptikus Brexit Párt vezeti, a második helyen a Liberális Demokraták állnak, és csak utánuk jön a Munkáspárt és a Konzervatív Párt. A szavazatok aránya várhatóan megoszlik majd, a konzervatívokat, a szocialistákat és a liberálisokat is erősíti majd brit képviselő – tette hozzá.

Közölte, Theresa May brit kormányfő június elején újra a parlament elé viszi a már háromszor elutasított megállapodást. Ezt a parlament valószínűleg újra le fogja szavazni, ezért a képviselőknek át kell majd venniük a mandátumukat.

A briteknek október 31-éig kell kilépniük az Európai Unióból, ha addig húzódik, valószínű, hogy a képviselők részt vesznek majd a vitákban, de az is lehet, hogy az Európai Parlament kivárja, amíg a britek kilépnek – vélekedett.

Kitért arra is, hogy Nagy-Britanniában az EP-választások megbolygatják a belső pártviszonyokat, ez pedig az általános választásokon is befolyásolhatja a helyeket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.