Szereptévesztésben a német evangélikusok

Deme Dániel teológus a Kar FM-en kiemelte, az egyház nem kerülhet politikai mozgalmak fogságába és divatos szekuláris eszmék sodrásába, kiváltképpen, ha ezek keresztényellenesek.

Forrás: Karc FM2020. 01. 16. 13:08
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyugati keresztény egyházaknak vissza kell találniuk a keresztény hit terjesztéséhez, annak feladása helyett. A német protestánsok ugyanis évek óta komoly támogatást nyújtanak a Földközi-tengeren bevándorlókat szállító hajóknak – most külön gyűjtést is szerveznek, hogy a Sea Watch nevű szervezet egy másik vízi járművet is be tudjon szerezni. Deme Dániel teológus szerint azonban az egyház dolga Isten igéjének a hirdetése és az egyházi szentségek szolgálata, nem pedig az, hogy civil szervezetként viselkedjen, arról nem is beszélve, hogy a német hívek feltehetően nem líbiai embercsempészek részére adakoznak. A teológus kiemelte, az egyház nem kerülhet politikai mozgalmak fogságába és divatos szekuláris eszmék sodrásába, kiváltképpen, ha ezek keresztényellenesek.

Deme Dániel szerint ugyanis nyugaton ma már a keresztény emberek ellen használják fel a Biblia tanításait. A szószékről olyan értelmezést adnak például az evangéliumnak, amely éppen a keresztény kultúra megsemmisítésére törők érdekét helyezi előtérbe, amikor a kontinensre csalogatja más vallások képviselőit. Deme Dániel szerint nyugaton már évek óta a hétköznapok valósága, hogy a templomokban a Marxista erkölcstan köszön vissza. A teológus úgy látja, hogy most a régi, ismert formákat igyekeznek új tartalommal megtölteni. Formálisan a keresztény vallás erényeit hirdetik, de valójában a leginkább ember- és Istenellenes elnyomó ideológia lapul a kirakatszeretetük mögött.

A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA hallgathatják meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.