Túrós András nevében csalt ki kétmillió forintot a polgárőrvezető

Hiába született csalás miatt jogerős ítélet, továbbgyűrűzött az Országos Polgárőrszövetség közbeszerzése körül keltett botrány. Bár egyetlen nyomozás sem állapított meg törvénysértést a polgárőröknek készített láthatósági mellények ügyében, a feljelentések és a rágalmak egész sora indult el.

2019. 08. 02. 14:48
null
Az Országos Polgárőrszövetség elnöke rögtön a Nemzeti Nyomozó Irodához fordult Fotó: MTI/Soós Lajos
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még 2015 végén terjedt el a polgárőrvezetők között, hogy egyikük komoly ambícióval tekint az Országos Polgárőrszövetség (OPSZ) elnöki posztjára, amit még a 90-es évektől Túrós András, az ORFK egykori közbiztonsági főigazgatója, nyugalmazott altábornagy tölt be. Az OPSZ akkori elnökhelyettese és egyben Hajdú-Bihar megyei elnöke, Tóth Attila egyre inkább kacsingatott az elnöki székre, és még talán reménye is lett volna elnyerni, ha nem követ el bűncselekményt, ami tavaly jogerős elítéléséhez vezetett. Őt ugyanis 2018-ban 1,25 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta a másodfokon eljáró Debreceni Törvényszék. Az ítélet szerint 2016-ban kétmillió forintot csalt ki egy hajdúböszörményi vállalkozótól. A Debreceni Törvényszék határozatával lényegében helybenhagyta a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2017. decemberi ítéletét.

A vádlott 2016 januárjában egyeztetett a böszörményi varrodással arról, hogy alvállalkozóként részt vegyen az OPSZ kétszázmillió forintos láthatóságimellény-tenderében – olvasható a Hajdúböszörményi Járásbíróság ítéletében. A nyílt pályázatot egy alsózsolcai cég nyerte meg, s alvállalkozóként valóban bevonta a hajdúsági céget. Megállapították, hogy 2016. április 29-én reggel 7 óra körül – néhány órával azelőtt, hogy az OPSZ elnökségi ülésén az alsózsolcai kft.-t hirdették ki tendernyertesnek – Tóth felkereste a böszörményi vállalkozót azzal, hogy kétmillió forintot kellene felküldeni az „öregnek”.

A vállalkozó megpróbálta felhívni a borsodi üzlettársát, hogy egyeztessenek, ám nem járt sikerrel. Tóth erre azt mondta, tíz nap múlva vinné a pénzt Budapestre. A cégvezetők végül egyeztettek egymással, és a pénzt odaadták azzal, hogy Tóth állítását ellenőrzik Túrós Andrásnál, aki azonban közölte velük, nem adott ilyen megbízást Tóth Attilának, és feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodán. A böszörményi vállalkozótól ezt Tóth is megtudta, aki november 22-én visszavitte a pénzt azzal, hogy „Visszahoztam a kölcsönt, amit akkor kértem”.

Az Országos Polgárőrszövetség elnöke rögtön a Nemzeti Nyomozó Irodához fordult
Fotó: MTI/Soós Lajos

Tóth már azután, hogy megindult ellene a büntetőeljárás, szakvéleményt kért az OPSZ-nek legyártott láthatósági mellényekről, majd az állítólagos minőségi kifogások miatt feljelentéshullám kezdődött. Szabó József, Monostorpályi polgármestere, maga is polgárőr, 2018. február 26-án tett feljelentést ismeretlen tettes ellen költségvetési csalás miatt. Ám még 2017. december 21-én a [email protected] e-mail-címről a belügyminiszternek, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, valamint öt hajdúsági országgyűlési képviselőnek címzett e-mailben megrágalmazták Túrós Andrást egy Monostorpályi polgármesteri hivatalos fejlécű, Szabó Józsefként aláírt, ám nem iktatott levélt csatolva.

Túrós rágalmazás miatt 2018. január 10-én feljelentést tett a Debreceni Járásbíróságon, amit később visszavont, miután értesült, hogy egy sor büntetőfeljelentést tettek a láthatósági mellény ügyében. A magánindítvánnyal nem kívánta befolyásolni a nyomozó hatóságokat.

Tegnapig egyetlen nyomozás sem állapított meg törvénysértést a mellények ügyében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.