Varga Judit szerint hiába érvel Magyarország jogi eszközökkel, az eljárás politikai alapon indult el, ezért a lezárása is politikai döntést igényel.
Nagy változások jönnek a KRESZ-ben
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Varga Judit szerint hiába érvel Magyarország jogi eszközökkel, az eljárás politikai alapon indult el, ezért a lezárása is politikai döntést igényel.
A miniszter kijelentette: ha a jogi érveket vennék figyelembe, már rég le lehetett volna zárni ezt az eljárást, hiszen Magyarország már írásban és szóban is többször kifejtette álláspontját.
Itt egy jól felépített akció zajlik, a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott szervezetek kiadnak véleményeket, azokra keresztben hivatkoznak, aztán azokból jelentéseket gyúrnak, és ezeket a jelentéseket felolvastatják a tagállamokkal – értékelt Varga Judit.
Hozzátette: keddi brüsszeli meghallgatásán semmi új nem hangzott el, igazából a kutyát nem érdekelte, hogy mi mit válaszolunk, ezért kezd nevetségessé válni, ami a 7-es cikk szerinti eljárás címszó alatt zajlik.
Azt mondta: Didier Reynders igazságügyi biztos az ülésen nyilvánvalóvá tette, hogy nem akarják lezárni az eljárást. Azt egy soha véget nem érő történetté tennének úgy, hogy már olyan témákat is belevesznek az eljárásba, amelyek az azt elindító Sargentini-jelentésben nem is szerepeltek.
Varga Judit kifogásolta azt is, soha senki nem kérdőjelezi meg, hogy a Sargentini-jelentés szabálytalanul lett elfogadva. Ez is érdekes kettős mérce, hogy jogállamiság jegyében járunk el, de folyamatos szabálysértéseket követnek el az európai intézmények ezen eljárás során – fogalmazott.
Kezd felháborítóvá válni, hogy nincs valódi párbeszéd ebben az ügyben – jegyezte meg a miniszter. A jövőre vonatkozóan azt mondta: a következő elnökség bölcsességére van bízva, hogyan folytatódik ez az eljárás, Magyarország minden elnökséggel korrekt párbeszédben érdekelt.
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Nem azért, amit a baloldali politikus állít.
Döntött a minisztérium.
Papp Dániel emlékeztetett: sokszor hívják az ellenzéki politikusokat, ám ők nem akarnak a közmédiában szerepelni.
Gyurcsányné azzal dicsekszik, hogy a magyar emberek ellen dolgozik
Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek
31 ezerről leárazva 900 forintra: őrült akció miatt rohamozták meg a vásárlók a Lidl-t
Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó
Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!
Vezércikk – Kesereg a nyugati sajtó és a hazai ellenzék, amiért Magyarországnak megéri Kínával barátkoznia + videó
Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről
720 millió forintért bárki találkozhat Mike Tysonnal
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből
Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Nem azért, amit a baloldali politikus állít.
Döntött a minisztérium.
Papp Dániel emlékeztetett: sokszor hívják az ellenzéki politikusokat, ám ők nem akarnak a közmédiában szerepelni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.