Rosszul lettek a gyerekek a templom mellett, az úttest közepén találtak rájuk
Mentőhelikopter, rendőrség – mindenki segíteni próbált.
A magyar szokások szerint augusztus végétől már készülnek a szüretre a történelmi és új borvidékeinken egyaránt. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felhívásában a szürettel járó mustgáz veszélyére figyelmezteti a borászokat.
Egerben és Badacsonyban szeptember 11-én, Szekszárdon szeptember 17-én hivatalosan is megkezdődik a 2020-as borászati év szüreti szezonja. Mészáros Péter Eger környéki borász szerint a 2020-as év a tíz évvel ezelőtti, 2010-es év átlagnál hűvösebb, csapadékosabb időjárásához hasonlítható, ami nem hozott kiemelkedő borokat. Ám az augusztus végi, szeptember eleji napsütés és kánikula, a finálé ideje nagyon jót tesz a szőlőnek, a borászok bíznak abban, hogy a szüret előtti időjárás következtében jó lesz a termés, jók lesznek az idei borok.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai pedig abban bíznak, idén senkit nem kell kimenteni a mustgázzal telített pincékből, nem szed áldozatokat a szüret néma és alattomos gyilkosa, a mustgáz. A BM OKF közleménye szerint az ország több pontján szeptember második hetében már elkezdődik a szüret, de van, ahol a korai érésű szőlők mustja már a pincékben forr. Lengyel András tűzoltó törzsőrmester emlékeztetett: a nem megfelelő körülmények idézik elő az igazi veszélyt. A szőlő erjedésekor keletkező anyag a mustgáz, s bár más gyümölcsöknél is előfordul a gázkibocsátás, azokat nem pincében, zárt, földbe süllyesztett, az átlagos élettérnél alacsonyabb helyen erjesztik. A szakértők szerint a pincék sűrű szellőztetéssel, borászati szaküzletekben beszerezhető szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy a levegőnél nehezebb, ezért először a pincék alsó részein felgyülemlő mérges gáz veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, és ezzel balesetet okozzon.
Tavaly Mohácson halálos áldozatot követelt a színtelen, szagtalan gáz, több helyen, így Pakson és Dombóváron pedig csak a szerencsén múlt, hogy időben rátaláltak a mustgáztól elájult borászokra, balesetet szenvedett emberekre. A BM OKF statisztikái szerint évente öt-hat hasonló esethez riasztják a tűzoltókat. A mustgázas balesetek könnyen megelőzhetőek, apró trükkökkel, figyelmességgel, óvatossággal. A szakértők szerint a szén-dioxid önmagában nem mérgező, szabadtéren könnyen elillan. Ám jóval nehezebb a levegőnél, egy szellőzés nélküli zárt térből rövid időn belül kiszorítja azt. Aki ilyen pincében tartózkodik, oxigénhiányos állapotba kerül, szédülést és a fáradtságot érez. Ezeket az eszméletvesztés, végül a levegő hiányában fulladás, tragédia követheti.
Másfél kiló jó minőségű szőlőből egy liter erjedő must keletkezik, a gyümölcs leve a forrás közben csaknem 42 liter szén-dioxidot termel. El lehet képzelni, mi történik ott, ahol akár több mázsányi szőlő leve erjed egyszerre. Elengedhetetlen a pincék folyamatos szellőztetése és a szén-dioxid szintjének állandó mérése. Ezeréves magyar borász módszer a közismert gyertyás trükk, amikor a pince gazdája egy gyertyával ellenőrzi, van-e elég levegő a pincében. Az égő gyertyát azonban nem kézben tartották a régi mesterek, hanem egy lapáttal, mélyen, alacsonyabban maguk előtt. Ahol a gyertya elaludt, ott már elfogyott az oxigén, életveszélyes volt továbbmenni.
A szén-dioxiddal telített pincébe a tűzoltók is csak sűrített levegős légzőkészülékben mennek be, aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, saját élete érdekében bízza a mentést a profikra, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét! A borvidékek környékének hivatásos és önkéntes tűzoltói is felkészültek a szüreti szezonra, több egység – így például az egri lánglovagok – minden évben tartanak szinten tartó, gázzal telített pincéből történő mentést imitáló gyakorlatokat a szüreti szezon előtt.
Mentőhelikopter, rendőrség – mindenki segíteni próbált.
Joggal merülhet fel a pécsiekben, hogy Péterffy Attilának tisztáznia kellene magát.
Nekik köszönheti az életét.
A fejlesztésre 1,2 milliárd forintot fordítottak.
Gyurcsányné összeáll Magyar Péterrel, saját maga beszélt erről
Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter
Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára
Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral
Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire
Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…
Real Madrid: megsérült a francia válogatott középpályás, de a BL-döntőn ott lehet
Eladó nélküli, nonstop üzletek nyílhatnak már a nyáron
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán
Keményen nekiment Szijjártó Péter a szélsőbaloldali aktivista támogatóinak + videó
Mentőhelikopter, rendőrség – mindenki segíteni próbált.
Joggal merülhet fel a pécsiekben, hogy Péterffy Attilának tisztáznia kellene magát.
Nekik köszönheti az életét.
A fejlesztésre 1,2 milliárd forintot fordítottak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.