„Eddig elképzelhetetlen távlatok nyílnak meg azzal, hogy a kormányzat hozzákezd a Déli körvasút fejlesztéséhez. A közbeszerzés kiírása már megjelent az Európai Unió hivatalos lapjában” – erről Vitézy Dávid írt Facebook-posztjában.

„Eddig elképzelhetetlen távlatok nyílnak meg azzal, hogy a kormányzat hozzákezd a Déli körvasút fejlesztéséhez. A közbeszerzés kiírása már megjelent az Európai Unió hivatalos lapjában” – erről Vitézy Dávid írt Facebook-posztjában.
„A Déli körvasút fejlesztésével a kormány és a beruházás megvalósításáért felelős szakcégek, a Budapest Fejlesztési Központ és a NIF Zrt. célja, hogy az elővárosi vonatok itt a jelenleginél háromszor sűrűbben, tízpercenként járhassanak majd, és a budai agglomeráció három régiójából – a tatabányai, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonalról – a főváros belső területeit érintve Pesten a hatvani, az újszászi és a ceglédi vonalakon folytathassák útjukat. Amikorra megépül a repülőteret elérő vasúti összeköttetés, utóbbi Ferihegy elérését is jelenti majd Kőbánya-Kispesten át. A Déli körvasút fejlesztésével a nemrég a MÁV által beindított S76-os járat meghosszabbítására is adott lesz a lehetőség Kelenföld és a dél-budai agglomeráció felé” – olvasni a bejegyzésben.
A beruházás egyben a fővárosi autós közlekedés csökkentését is segítheti, így közvetetten környezetvédelmi hatása is lesz. Erről így ír Vitézy Dávid:
„A fővárosba naponta érkező autóáradat csak kötöttpályás fejlesztésekkel mérsékelhető. A felmérések kimutatják, hogy többen is igénybe vennék az elővárosi vonatokat,
a közelmúltban fejlesztett esztergomi és székesfehérvári vonalon 107, illetve 76 százalékkal növekedett ténylegesen az utasok száma! Csakhogy a fejpályaudvarokra nem fér be több vonat, az elővárosi vasutak kapacitása gyakorlatilag csak a körvasútra irányított járatokkal növelhető a következő években. Ezzel és új megállók létesítésével teljesen új, metrógyorsaságú kapcsolatok jönnek létre az elővárosok, valamint a budapesti városrészek között, tovább növelve a vasút potenciális utasainak számát.”
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Tabletet és telefont is loptak.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Tabletet és telefont is loptak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.