Darabokra tört egy lakókocsi az M3-ason + videó

Tanulságos: Nem véletlenül vonatkozik 80 km/órás sebességkorlátozás az utánfutóval közlekedőkre.

null

A lakókocsi balesete múlt pénteken délelőtt történt az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó szakaszán a 72-es kilométerszelvénynél – olvasható az Autómotor.hu cikkében.

A Magyar Közút tájékoztatása szerint egy lakókocsit vontató kis személyautó a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladva előzött meg egy kamiont, majd a túl nagy tempó miatt a vontatmány súlypontja megváltozott, így gyakorlatilag irányíthatatlanná vált a jármű és nagy erővel becsapódott a szalagkorlátba. Sőt, a jármű törmelékei még a másik pályaoldalra is átrepültek.

A sofőr könnyű sérüléseket szerzett, viszont az utasa súlyosan megsérült. Szerencsére a lakókocsi mögött haladó járművek el tudták kerülni az ütközést, ahogy az átrepülő törmelék sem okozott szerencsére problémát.

Rengetegen álltak meg segíteni, még a másik pályaoldalról is, amíg megérkeztek a mentők, tűzoltók és rendőrök.

Az autópályát figyelő kamerák felvételei alapján elmondható, hogy nem véletlenül vonatkozik 80 km/órás sebességkorlátozás az utánfutóval közlekedőkre.

Túl nagy sebességnél ugyanis a vontatmány súlypontja áttevődik és irányíthatatlanná válhat a jármű.

Ha pedig a bajba jutott autósokon szeretnének segíteni a közlekedők, mindenképpen mérlegeljék azt is, hogy egy autópályán a másik oldalra való átrohanással akár magukat is veszélybe sodorhatják – közölte a Magyar Közút.

Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy épp csak bemutatkozott a tizenegyedik generációs Honda Civic ötajtós változata, és Japánban már az első gyárilag tuningolt verzióhoz szükséges kiegészítőket is bejelentették. A forgalmazás augusztusi meginduláskor már elérhetők lesznek a Modulo-kiegészítők: Máris itt a gyárilag tuningolt verzió a japán gyártótól.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.