Hiányozni fog a svéd márka alapmodellje

Jelenleg az S60-as lágyhibrid alapmodellje a legkeresettebb a céges vásárlók körében.

null

A Volvo jelenlegi álláspontja szerint 2030-tól csak tisztán elektromos autókat kínál majd, ami a trendeket figyelembe véve előremutató hozzáállás, már csak az a kérdés, hogy a vásárlók hogyan reagálnak majd erre a lépésre? Ami a célközönséget, tehát a flottavásárlókat illeti, a középkategóriás svéd limuzin B3-as alapmodelljét kedvelik a legjobban, ami arról árulkodik, hogy ezen a fenntartási költségekre és maradványértékre érzékeny, de komoly vásárlóerőt jelentő piacon a legcélszerűbb műszaki konstrukciót keresik a cégek, és nem is teszik rosszul.

Volvo S60 B3
Fotó: Stefler Balázs / AUTOMOTOR.HU

Ez a felépítését és stílusát tekintve is klasszikus limuzin annak ellenére sem hagy hiányérzetet az emberben, hogy belépőmodellként éppen csak ízelítőt ad a Volvo tudásából, a tesztprogram végén azonban úgy szálltunk ki az autóból, hogy ennél valójában nincs is szükség többre! A 2,0 literes, négyhengeres, 163 lóerős turbómotor mindössze egy 48 voltos lágyhibrid rendszert kapott, amely 40 Nm-rel egészíti ki a benzines 265 Nm nyomatékát, illetve minden eddiginél észrevétlenebbé teszi az újraindítást a lámpánál. A feltűnésmentesen leállított motor úgy kel újra életre, mintha csak a „pillanat állj” gombot nyomtuk volna meg a távirányítón, sem rezgés, sem vibráció, sem hanghatás nem kíséri a folyamatot.

Csak a központi menü elrendezése ront a használhatóságon, különben ergonomikus az utastér
Fotó: Stefler Balázs / AUTOMOTOR.HU

A motor hangja egyébként is finoman duruzsuló, leginkább egy csendes hajtóműre emlékeztet, amelyből éppen annyi zaj jut be az utastérbe, hogy halljuk, teszi a dolgát. Ereje kifogyhatatlannak tűnik, a gázpedálon érezhető, hogy minden körülmények között képes az élénk gyorsításra. Padlógáznál csak a 8 fokozatú automatikus váltó kér időt a visszakapcsolásra, érezni, ahogy dolgoznak a fogaskerekek. Ezt a mechanikai jelenséget állóra fékezésnél is tapasztaltuk, de jellemzően finoman működik az elektronikus kapcsolóval akár manuálisan is működtethető szerkezet.

Ovális kipufogócsöveket rejtenek a formatervezett betétek
Fotó: Stefler Balázs / AUTOMOTOR.HU

Bár közel 1,7 tonnás a tesztelt S60-as, prémiumlimuzinhoz méltón viselkedik az úton, lineárisan gyorsul, és annyira határozottan követi a kanyar ívét, hogy semleges kezelhetősége ellenére is jó érzés vezetni. Az elsőkerékhajtásból eredő alulkormányzottságnak, hajtási befolyásnak nyoma sincs, a feszes futóműhangolás ellenére a rugózási komfort is megfelelő, egyedül a fékerő adagolhatóságán lehetne finomítani. A Volvóra jellemző általános minőség- és biztonságérzet meghatározó az S60-asban, az ergonómia és a belső kialakítás színvonala megteremti a svéd atmoszférát. A 8,5 literes tesztfogyasztás elfogadható, elsősorban a városi közlekedés ront az átlagon, mert országúton és sztrádatempónál kifejezetten takarékosan dolgozik. Ezen csak egy dízelmotor segíthetne, arról viszont az S60-as esetében már lemondott a kínai tulajdonú márka…

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.