Nagyszabású gumiteszt az autósok abroncsválasztását segítve

A gumiabroncsok minőségéből adódó eltérés miatt 60 km/órás tempóról fékezve akár autóhossznyi különbség is adódhat a fékutakban.

null

A Használtautó.hu és a Nonstopgumi.hu csapata a Hungaroringen található Groupama Tanpályával karöltve – ahogyan 2012 óta minden évben, idén is – nagyszabású gumiteszttel segíti az autósokat az abroncsválasztásban, kiemelve a gumicsere és a megfelelő, a vezetési stílushoz és szokásokhoz illő szettek fontosságát.

Az elmúlt esztendőben a koronavírus miatt sokan döntöttek új vagy használtautó-vásárlás mellett, a szakértők meglátása szerint a gumicsere azonban már kevesebb figyelmet kapott, a forgalomban részt vevő sofőrök közül sokan nem váltottak még nyári gumira. Ez pedig a hőség beköszöntével bizony közúti kockázatot is jelent.

A közlekedésbiztonsági fókuszú teszten a hazánkban legnépszerűbbnek számító, 205/55 R16 méretben a nyári abroncsok mellett 4 négyévszakos, illetve 1 új téli gumi, 1 használt (3 éves) téli, és 1 használt (8 éves) nyári szett is mérkőzött a vadonatúj garnitúrák között.

A képen, amely csak illusztráció használt nyári gumi és új téli gumi egy autószervizben Pécsen 2019. október 29-én
Fotó: MTI/Sóki Tamás

A tesztet a szakértők 15-25 Celsius fokos levegő-hőmérséklet és 17-40 Celsius fokos aszfalthő mellett végezték a száraz szakaszokon. A vizes aszfaltszakaszok pedig ugyan folyamatosan „kapták” a 10 Celsius foknál is hűvösebb vizet, ezzel még mindig a gumicserére kijelölt, bűvös 7 Celsius fokos átlaghőmérsékletnek megfelelő karakterisztikákat mutatták.

Autóhossznyi különbség adódhat a fékutakban!

Az egyes gumiabroncsoknak száraz és nedves aszfalton, fékezhetőség és kanyarjellemzők tekintetében is bizonyítaniuk kellett, továbbá a szakértők a gördülési ellenállásukat, zajszintjüket és kopásukat is pontozták.

A teszt különlegessége, hogy az összes részeredmény publikus, így nemcsak az abroncsok végső, összesített sorrendje látható, hanem például az is, hogy az egyes gumikkal milyen féktáv adódott 60 km/óráról indított vészfékezéseknél. Az eredmények alapján továbbra sem mindegy, milyen gumi van az autónkon: már ekkora tempóról indított vészfékezésnél is autóhossznyi, útfelülettől függően akár 4 méteres különbség mutatkozhat a fékútban.

„A négyévszakos abroncsok idén is a mezőny második felében végeztek, így továbbra is kompromisszumos megoldásnak bizonyulnak azoknak, akik spórolni szeretnének az átszerelésen. Azonban ne feledjük, a fékút a sebességgel négyzetesen nő! Bár a teszt szinte csak a városi közlekedésre jellemző sebességtartományban zajlott, az egyes abroncsteljesítmények közti különbségek drasztikusak lehetnek. Egy már viszonylag jó és a csapnivalóan rossz gumigarnitúra árkülönbözete sokszor csupán néhány ezer forintos, ezért ennek tudatában is érdemes átgondolni a gumicserét és az abroncsválasztást” – hangsúlyozta Katona Mátyás, a Használtautó.hu autós magazinjának főszerkesztője és szakértője.

A tizedméteres pontossággal dolgozó, GPS-es mérésen alapuló teszten – azon túl, hogy minden mérést ötször végeztek el – az összesített eredményhez a száraz fékezhetőséget 30, a vizes úton mértet 20, a kanyarjellemzőket és a kigurulásból származtatott gördülési ellenállást 10-10, míg a kopásállóságot 15, a zajszintet 5 százalékos súllyal vették figyelembe, ami alapján az alábbi összesített sorrend adódott.

A külön kategóriagyőzelmet nem mutató, de a legtöbb kategóriában jól szereplő (és az ADAC tesztjén is elsőként végző) Continental ContiEcoContact 6 került az élre, második a Michelin Primacy 4, a harmadik pedig az Auto Bild tesztjén tartóssága miatt győzedelmeskedő Kumho Ecsta HS51 lett. Jó eredményt ért el még a Barum Bravuris 5, a Falken Ziex Z310 EcoRun és a Toyo Proxes Comfort is. Ezek között valójában nincsenek komolyabb különbségek, nyugodt szívvel meg lehet venni őket.

A négyévszakosok közül a Continentalé bizonyult a legjobbnak, de a Kleber és a Michelin egészévese is jobban szerepelt, mint a dedikáltan nyári használatra tervezett Pirelli Cinturato P7 vagy a sereghajtó Taurus. Bár az eredmények alapján a Barum Quartaris 5 már a nem ajánlott abroncsok közé tartozik, még mindig jobb, mintha új vagy használt téli gumival, netán használt, sokéves nyárival járnánk. A sorrend persze változhat a preferenciák szerinti súlyozással, amire a kalkulátor és a táblázat szokás szerint most is lehetőséget ad.

A legnagyobb hazai gumiteszt nemcsak azzal különleges, hogy a mért jellemzőket is egyenként megmutatja az egyes abroncsok közötti tudáskülönbség érzékeltetésért, hanem azzal is, hogy változtatható súlyozású kalkulátorával mindenki megnézheti, hogy számára melyik gumimodell lehet a legjobb választás. Az összes mért eredmény és az említett kalkulátor mellett a tesztelt abroncsok árai is megtalálhatók az IDE kattintva elérhető cikkben.

Az Autó-Motor cikke pedig IDE kattintva érhető el.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.