Terepre a terepjáróval, indul az off-road iskola

Texasban lesz az első helyszíne a Ford Off-Roadeo nevű, a terepjárást oktató iskolának, amivel a Bronco vásárlókat célozzák.

null

Júliusban kezdi meg a működését a Ford által szervezett Off-Roadeo nevű terepjáró-iskola, amelyre első körben azok regisztrálhatnak, akik leadták a megrendelésüket egy Bronco Badlands vagy First Edition modellre. Ők már azelőtt kipróbálhatják autójuk tudását, hogy megkapnák saját autójukat – az első ügyfélautókat a nyár végén szállítják majd le. Az Austin városa közelében kialakított pálya mellett további helyszíneken is dolgoznak, a nevadai Mt. Potosi, a utahi Moab közelében is folyik olyan tereppálya építése, ahol a Bronco tudását megismerhetik az érdeklődők – olvasható az Autó-Motor cikkében.

Texasban lesz az első helyszíne a Ford Off-Roadeo nevű, a terepjárást oktató iskolának, amivel a Bronco vásárlókat célozzák.
Fotó: AUTÓ-MOTOR

A mintegy 70 km-es köröket másfél nap alatt teljesítik a csoportok, azaz kempingezés is lesz a programban, helyszíntől függően egyéb elfoglaltságok, például vadvízi evezés, terepkerékpározás, horgászat is lesznek. Nem hiányzik a programból a tervezett elakadás sem, ahol az autók mentését-csörlőzését lehet majd kipróbálni. Az egész egyébként egy 90 perces előadással kezdődik, ahol a Ford Bronco elektronikus beavatkozóiról és terepprogramjairól tartanak oktatást a gyár szakemberei.

A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.

Szörfdeszkától a homokfutóig – Bruce Meyers (1926-2021)

Az üvegszálas Buggy megalkotója igazi kultuszt indított el a 60-as években.

Bruce Meyers élettörténete akár egy hollywoodi film sztorija is lehetne! Édesapja Henry Ford jó barátja volt, az országos kereskedőhálózat kiépítésén dolgozott, családjával Kaliforniában telepedett le. Los Angelesben nagy házat vásárolt, ahol mind az 5 gyereke otthon érezhette magát, a nagy gazdasági világválság során azonban mindent elveszített. Bruce-nak így be kellett érnie egy olcsó tengerparti lakással, de mielőtt nagy szenvedélyének, a szörfözésnek hódolhatott volna, a haditengerészet kötelékében megjárta a második világháborút, ahonnan igazi hősként tért haza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.