Első férje még pocsék szakácsnőnek tartotta Marilyn Monroe-t (1926–1962), aki azonban kézzel írt receptek tucatjait hagyta hátra és olykor szakácskönyveket látott el ötletekkel teli széljegyzetekkel. Miután 1954-ben házasságot kötött Joe DiMaggióval, a baseball történetének egyik legnagyobb játékosával, anyósa és sógornője sokat segítettek neki, hogy tökéletesítse a főzőtudományát.
Az olasz gyökerekkel rendelkező férj otthonülő háziasszonyként képzelte el a feleséget, ezért a színésznő 274 nappal az esküvő után „lelki bántalmazásra” hivatkozva kezdeményezte a válást,
mert nem akarta feladni a karrierjét. Ennek ellenére baráti kapcsolatban maradtak, végül Joe temettette el és 20 éven át hetente háromszor vörös rózsát küldetett a sírjára.

Fotó: PEXELS
A hagyatékból előkerült egy pulykatöltelék-recept is, amelyet a tragikus sorsú sztár minden bizonnyal a második házassága idején firkantott le egy biztosítótársaság fejléces levélpapírjára. Az ezen feltüntetett cím San Franciscóra utal, ahol az álompár egybekelt, a töltelék hozzávalói között szereplő kovászolt francia kenyér pedig csak a San Francisco környéki Bay Area régióra volt jellemző, más területekre nem, ahol Monroe a pályafutása során megfordult.
Az olasz kapcsolat
A pulykatöltelék receptjét néhány éve közölte a The New York Times, miután a szerkesztőség felkérésére Anne Mendelson gasztronómus a részletekbe menően elemezte azt.
A feljegyzés a „no garlic” szavakkal kezdődik, vagyis: fokhagyma ne legyen az ételben.
Ezt nyilván a Szicíliában, Isola delle Femmine településen született olasz anyós kötötte a menye lelkére, mert DiMaggio állítólag nem kedvelte a fokhagymát.

Fotó: FOODIESFEED
Meglepő módon a szemet gyönyörködtetően színes masszában nem szerepel semmilyen hagyományos kötőanyag (pl. nyers tojás), viszont feltűnően sok a hozzávaló, különösen a fűszer.
A nagyvonalúan használt parmezán és fenyőmag egyértelmű olasz hatásról árulkodik. Nem mellesleg az ötvenes évek Amerikájában még alig ismerték az oregánót, és a rozmaring is felettébb szokatlan volt pulykához.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.















