Ezeket az ételeket inkább ne tartsuk a hűtőben

Sokan ismerjük azt a jó tanácsot, hogy ha nem akarunk semmiféle bakteriális fertőzést ételtől kapni, akkor jobb, ha minden megy a hűtőbe. De vajon tényleg minden élelmiszernek jót tesz a hűtés? A Mindmegette.hu segít, hogy biztos legyen abban, minek van a helye a hűtőben a szalmonella fertőzés megelőzése érdekében, és mi az, amit bátran kint hagyhatunk, sőt, még jót is tesz az ízének vagy zamatának.

null

A hűtők feltalálása óriási jelentőségű volt az emberiség számára, megreformálta az ételtárolási kultúránkat. A kezdeti hűtőgépek a 19.században jelentek meg, ezek azonban még nem a mai szisztéma szerint működtek (hanem gőzzel). Az ismert kompresszoros hűtőszekrények a 20. század elején váltak elérhetővé, az első elektromos hűtő pedig 1930 környékén jelent meg az Egyesült Államokban. Manapság pedig szinte nincs már olyan háztartás, ahol ne kapna helyet legalább egy fridzsider.

 

Ételek, amiket ne tartsunk hűtőben

 

Egy jó hűtő tehát tényleg igazi kincs az emberiség számára, de bizonyos ételeket tényleg kár benne tárolni, mert ízük kevésbé lesz jó, textúrájuk romlik, és egyébként sincs szükség a hűtésükre.

A zöldségek egy részének egyáltalán nem jó a hűtés, mert meggátolja a természetes beérési folyamatukat, így ízük zamattalan lesz. Ilyen a paradicsom vagy a paprika is, melyek sejtszerkezetét kimondottan roncsolja a hideg. Az éretlen avokádót is érdemes kint hagyni egy tányéron.

A bogyós gyümölcsök (málna, szeder, eper, ribizli) is megsínylik a hűtve tárolást, összerohadnak, bepenészednek elég gyorsan. Semmiképpen se mossuk meg őket a hűtőbe rakás előtt! Ha módunkban áll, frissen fogyasszuk el, vagy mehetnek a mélyhűtőbe és később remek smoothie készülhet belőlük.

A burgonya, azaz krumpli tárolási helye a régi verem lenne, de semmiképp nem javasolt hűtőbe tenni (hosszabb időre), mert megváltozik a szerkezete. Egy-két napot persze elvan a hidegben, de inkább sötét, száraz helyen tároljuk hosszú távon.

Vajon tényleg minden élelmiszernek jót tesz a hűtés?
Fotó: Pexels

A hagymaféléket sem érdemes felvágás előtt a hűtőbe tenni, mert értékes illóolajaik és hatóanyagaik lebomlanak, vesztenek vitamintartalmukból. Menjenek a kamrába, vagy lógassuk fel őket!

Lehet, hogy furcsa, de van, aki a kenyeret is a hűtőbe teszi. Nem javasolt! A kenyér frissen jó.

A kávét se tegyük hűtőbe, mert a benti nedvességtől könnyen összeáll, megpenészedik.

A sajtok szerelmesei jól tudják, hogy ezek a tejtermékek valósággal élnek, és a bennük lévő kultúra adja meg az egyedi ízüket és zamatukat. A sajtnak egyáltalán nem jó a hűtő, inkább sütőpapírral körbetekerve vagy letakarva pihenjen a spájzban vagy a szekrényben, tányéron, vágódeszkán, mert jót tesz neki, ha tud lélegezni.

Sem a méz, sem az olívaolaj nem szereti a hűtést, besűrűsödnek, kikristályosodnak, és nehezebb lesz velük a konyhaművészet.

A bevásárlás után tehát ne pakoljunk mindent automatikusan a hűtőbe! Ha van egy kis kamránk, az óriási szolgálatot tehet, de a különböző tárolók, szekrény részek, vagy felfüggesztett hálós tartók is kiváló alternatívák.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

 

Ezt a kávétípust isszák legszívesebben a magyarok
Éppen úgy, ahogy világviszonylatban is, hazánkban is lényegesen különböznek az emberek kávéfogyasztási szokásai. Legyen szó jeges kávéról, americanóról, lattéról, esetleg espressoról, szívesen kortyoljuk őket a reggeli ébredés mellé, vagy az ebéd után támadó kegyetlen kajakóma ellen is. Na, de hogy mikor melyiket, és miből mennyit iszunk leginkább, arra fény derül a következő kutatásból.
Tovább...

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.