Ecsetek, festékek, vásznak, keretek rendszerezve sorakoznak. Munkaasztalán rend, utolsó munkája félbehagyva. Egykori kedves tárgyait látva szinte úgy érezzük, bármikor betoppanhat tulajdonosuk, de a valóság keményen koppint ránk. A művész megpihent, örökre elaludt 79. évében. A csend világából ordító ürességet hagyott maga után. Milkovics Kálmánról nehezen beszél társa múlt időben. Agya elfogadta az elfogadhatatlant, de a szíve dacol a halállal. Ahogy körbevezet engem és fotós kollégámat társával közös otthonában, egyik történetet szövi a másik után. A ház kiapadhatatlan forrása az emlékeknek. Milkovics Kálmán ugyanis olyan korszakos zseni volt, aki még egy villanyórát vagy egy házszámot is képes volt úgy formálni, hogy abból művészet szülessen.
Fotó: Csapó Balázs
– Bejárta a világot, én az utolsó kilenc évében csatlakoztam hozzá – kezdi Tamás Istvánné Anna. – Mindenhonnan hozott valamit: érzéseket, benyomásokat, hangulatokat. Sokszor, ahogy leszálltunk a repülőről és hazaértünk, napokig csak alkotott, hogy formába öntse az élményeit. Városokat, tájakat, embereket örökített meg, nagy kedvence volt a nő ábrázolása. Azt vallotta, nő nélkül nincs művészet.
Otthonának minden szegletéből ránk kacsint a világ, pontosabban az, ahogy Milkovics Kálmán látta. Egyszerre eklektikus és színes, ugyanakkor a művészi káoszban szigorú rend uralkodik. Minden tárgynak megvan a maga helye – tárta elénk a művészi otthont Kisalföld.
Milkovics Kálmánra a legendás győri festő is felfigyelt
– Talán a halláskárosultak soproni intézetében nevelték bele a rendet, amelyhez minden körülmények között ragaszkodott.
Milkovics Kálmán ugyanis nehéz csomaggal indult az életben: hatéves korától egy évtizeden keresztül a nevelkedett Sopronban. Abban az időben asztalost vagy lakatost akartak faragni a siketekből, de ő fityiszt mutatott ennek, és a címfestést választotta. A győri Rába gyárban a legmagasabb fokon űzte ezt a mesterséget, olyannyira, hogy az akkor ott dolgozó, ma már legendás festő, Tóvári-Tóth István is felfigyelt rá. A neves győri festőművész megérezte a balkezes fiú tehetségét, és támogatta őt, barátsággá mélyült a kapcsolat. Milkovics Kálmán azonban nem akart Győrben maradni, szíve Svájcba húzta.
Hetvennél több országba jutott el
– Nem tudom, miért pont oda akart menni, talán ő sem tudná megmondani, de hajthatatlan volt. Összesen negyven évet élt Zürichben. Egy reklámcégnél kapott munkát, ahol mondhatom, művészetet varázsolt a címfestésből. Kreativitását minden feladatban kamatoztatta. A főnöke nagyon szerette, nyugdíjazása után is ápolták a kapcsolatot, még tavaly decemberben is meglátogattuk őt kint. Hogy mi lett volna, ha lakatos vagy asztalos lesz? Biztosan megtalálta volna abban is a kreativitást, igaz, akkor talán nem utazza be a világot.
Kalap és keret
Szenvedélye volt ugyanis az utazás.
Járt öt kontinensen, részt vett világ körüli úton. Hetvennél is több országot látogatott meg, Kuba és India ízeiből, színeiből sokat merített. Alakja elképzelhetetlen lett volna hetyke kalapjai nélkül, amelybe Indonéziában szeretett bele. Több tucatot hozott haza, téli, nyári, díszes és egyszerű darabokat egyaránt.
Fotó: Csapó Balázs
Otthona tágas és világos, simogatva zubog be a napfény az óriási ablakokon. Minden helyiség, fal és tárgy emlékeztet valamire a világból. A folyosón egy-egy számára kedves országról készült festményinstalláció nyit utat.
– Kifolynak a keretből az alakok, hogy azon túl, a falra kapaszkodjanak. Ilyen ember volt, kereteken kívül gondolkodott? – kérdezem.
– Igen, teljesen. Szabadon alkotott, úgy ahogy megélte – csuklik el Anna hangja.
Méltó helyet akar találni
– Mik a tervek ezzel az óriási, megszámlálhatatlan sok darabból álló hagyatékkal?
– Szeretnék méltó helyet találni neki. Hiszem, hogy lát minket, szeretném, ha büszke lenne. Mindig az volt a szavajárása, hogy „nem súlyos”. Könnyedén mondta egy-egy számlára, óriási lelki nyugalommal sommázta a feszült helyzeteket. Sosem volt ideges. Most az én feladatom, hogy ugyanezzel a nyugalommal és hittel megtaláljam azt a helyet, ahol az alkotásai tovább élhetnek és helyette beszélhetnek.
