Világos, mint a nap: nincs politikus érintettje a Szőlő utcai botránynak
Soron kívüli eljárásban vizsgálódik az ügyészség.
Soron kívüli eljárásban vizsgálódik az ügyészség.

Alig kétezren jelentek meg a Kossuth téren.

A Fidesz frakcióvezetője szerint be kell mutatni a nyilvánosságnak, kik a felelősök.

Puzsér Róbert közbenjárását kéri a Fidesz frakcióvezetője.

A Fidesz-frakció szóvivője szerint aki nem bűnös, annak nincs félnivalója.

Az influenszer néhány hónapja az autós kontent mellett álhírgyártásba is kezdett, amit láthatólag nehezen viselnek a követői.

A Fidesz frakcióvezetője szerint az összes fékevesztett rágalmazóval szemben el kell járni.

Ez volt a legképtelenebb rágalom az ellenzéki akció során.

A hivatalos nyilvántartás szerint komoly gondok vannak az influenszer tulajdonában is lévő két cégnél.

It is difficult, but possible to defend against fake news.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hirdetés - Elképesztő szám, hatalmas eredmény. De mi áll a nagy siker hátterében?

Pest 3-as számú egyéni választókerületben újra elindul Menczer Tamás.

Sem a polgármester, sem az alpolgármesterek nem voltak hajlandók tiszteletüket tenni az Idősek Karácsonya ünnepségen.

Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ezúttal nem az újságírói kérdésekre válaszolt.

Könnygáz, traktorok és háborús tervek – drámai nap a belga fővárosban.

Karol Nawrocki eltávolíttatta az elnöki palotából az 1989-es lengyelországi rendszerváltást jelképező kerekasztalt.

Ursula von der Leyen bejelentést tett.

Fabien Mandon tábornok „gyermekek elvesztéséről” szóló szavai heves reakciókat váltottak ki.

A miniszterelnök arról számolt be, hogy a színfalak mögötti viták miatt egész nap csúszott a legfontosabb napirendi pont az uniós csúcson.

Az Iszlám Állam dicséri a merényletet, és hasonlóakra szólít fel Belgiumban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.