Hatalmas lebőgés a Kossuth téren, kevesen kíváncsiak Puzsér Juhász Pétert mosdató demonstrációjára

A megbékélésmenetet lefújta, ahelyett a megosztó politikai szembenállás egyik szimbólumával, Juhász Péterért vonult utcára a véleményvezér.

2025. 10. 05. 17:40
Kevesen lézengenek a Kossuth téren Puzsér tüntetésén (Forrás: MNO)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jókora késéssel kezdődött vasárnap délután Puzsér Róbert szolidaritási demonstrációja, amelyen Juhász Péter mellett állnak ki a tüntetők a Kossuth téren. A publicista eredetileg ugyanerre az időpontra egy megbékélésmenetet hirdetett, ám a program végül 180 fokos fordulatot vett, miután a héten házkutatást tartott az ügyészség Juhász Péter, a Szőlő utcai álhírbotrány egyik kulcsfigurájának lakásán. 

A demonstrációt szervezők szintén az ökölbe szorított kéz motívumot használják (Forrás: Facebook)

A demonstráción, amelynek a közösségi médiában meghirdetett eseményére tízezer ember reagált, végül a Kossuth téren alig egy-kétezer ember jelent meg, ráadásul már az első néhány szónoklat alatt kezdtek elszivárogni azok is, akik kimentek a Kossuth térre. A rendezvény célja látszólag a „szabadság védelme”, valójában azonban annak a politikusnak az igazolása volt, aki a Szőlő utcai pedofilvádakhoz köthető álhírkampány egyik kulcsszereplője. 

Szolidaritási tüntetés Juhász Péter mellett a Kossuth téren, Puzsér Róbert beszél
demonstráció
Fotó: Polyák Attila

Az egyik felszólaló, Tóth Jakab véleményvezér arról értekezett: Juhász Péter csupán egy áldozat, semmi köze a Szőlő utcai álhírbotranyhoz. Hasonló hangnemben szólalt fel Puzsér is, aki ugyancsak Juhászt mosdatta. Rácz Béla tovább is ment, amikor leszögezte: Juhász „nem bűnöző, hanem bátor ember”.

Az ellenzéki megmondóemberek felvonulására kevesen voltak kíváncsiak

Pankotai Lili is mikrofont ragadott, hogy elmondja: a nevelőotthonokban „gyerekeket vágnak a falhoz”, Semjén Zsoltnak meg azt üzente, hogy „bújjon el”.

Hadházy Ákos az átláthatósági törvény szavazásának elhalasztásáról beszélt, kihangsúlyozta, hogy „ polgári ellenállás kevés, polgári engedetlenségre van szükség”.

Eközben a téren lézengők között megjelentek az adományládák, amelyekben az aktivisták Puzsér mozgalma számára gyűjtötték a felajánlásokat.

Adományokat gyűjtenek Puzsér aktivistái (Forrás: MNO)

Láng Balázs arról beszélt, hogy a megbékélés akadálya a Fidesz. 

Folyamatosan távoznak a résztvevők a tüntetés helyszínéről

A tüntetők hangulatáról mindent elmond, hogy a beszédek közben folyamatosan távoztak az emberek a térről, Pajor Tamás színre lépéséig alig maradt valaki. 

Mindeközben a Kossuth téri villamosforgalom leállt, mert a síneket néhány tüntető foglalta el.

Sickratman, azaz Paizs Miklós Charlie Kirk meggyilkolásáról beszélt minősíthetetlen hangnemben, amikor azt mondta: „Amerikában egy barom agyonlő egy másik barmot”, majd felszólalását természetesen Juhász mosdatásával folytatta.

A felszólalók között az igazi nagyágyú azonban Látó János lesz, a Zsolti bácsi-ügy informátora, aki szintén felszólal Puzsér Róberték tüntetésén.

A férfi, akit valójában Lázok Jánosnak hívnak, korábban Juhász társaként szerepelt abban az ügyben, amelyben kitalált pedofil rémtettekről terjesztettek történeteket egy nem létező ózdi gyermekotthonról.

Lézengők a Kossuth téren (Forrás: MNO)

Az elemző kínos kudarcról ír

„Kínos kudarc a minden balos médium által hájpolt tiszás influenszer-tüntetés” – írta a rendezvény kapcsán Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője egy fotót közölt, amely az álhírterjesztők találkozóján 17.30-kor készült, s amely alapján megállapítható, hogy a rendezvényen körülbelül 1500, maximum 2000 ember lehet jelen. 

„Eleve abszurd Puzsérék megmozdulása: azok mellett tüntetnek, akik a valaha volt egyik legundorítóbb álhírt terjesztették…” – írta Deák Dániel.

A békés megmozdulásnak már a jelképe sem békés

Mindeközben megállapítható, hogy a demonstrációnak már a közösségi médiaoldala sem volt éppen békés jellegű. Puzsérék ugyanis egy radikális jelképpel, az ökölbe szorított kézzel hívták a támogatóikat utcára. Amint arról már korábban is beszámoltunk, az ökölbe szorított kéz ma leginkább az agresszív utcai aktivizmus, a gyűlölet és a megosztó politikai szembenállás szimbóluma, amely szorosan kötődik a radikális baloldali mozgalmakhoz. 

Puzsér Róberttel kapcsolatban közvetlenül a tüntetés kezdete előtt kezdett terjedni egy felvétel, amelyen állítólag a véleményvezér látható, amint egy parkolóban kábítószert fogyaszt a vasárnapi tüntetés szervezése közben. A Magyarságért nevű Facebook-oldal szerint a jogvédelmi köntösbe bújtatott demonstráció szervezője az Inga kávézó mögött, az Aldi parkolójában szippantott a kezére szórt kokainból. A videót állítólag egy informátor készítette, aki eredetileg maga is felszólalt volna az eseményen.

Borítókép: Kevesen kíváncsiak Puzsér Juhász Pétert mosdató demonstrációjára (Forrás: MNO)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.