A világhálón keringő felvétel szerint úgy tűnik, hogy Puzsér Róbert valamilyen kábítószerrel készül egy parkolóban a mai tüntetésre. A Magyarságért nevű Facebook-oldal bejegyzése szerint a felvételen az látható, amint Puzsér Róbert az Inga mögött, az Aldi áruház parkolójában szippantgat a kezére szórt kokainból. Az oldal üzemeltetői szerint a videót olyasvalaki küldte el nekik, aki szintén felszólalt volna a Puzsér által vasárnap délutánra szervezett tüntetésen, csakhogy nem tetszett neki, hogy a jogvédelmi köntösbe bújtatott demonstráció fő szervezője többször is (megint csak: állítása szerint) drogos befolyásoltság alatt próbált neki eligazítást tartani.
Miközben már drog hatása alatt érkezett meg, informátorunk szerint többen hangot adtak annak, milyen felelőtlen dolog ez Puzsértól, hiszen épp egy olyan tüntetést szervez, amit jogvédelemmel öntöttek le, felvették a mázát annak, hogy ők a megtestesült erkölcs. Informátorunk ekkor döntötte el, felvételeket készít arról, hogy az Inga kávézó mögött az Aldi-parkolóban kólázik
– írja a Magyarságért Facebook-csoport bejegyzésében.
A felvételt mindenki megtekintheti, és ez alapján eldöntheti, mit csinált valójában Puzsér:
Mint ismert, Puzsér Róbert és néhány ismert ellenzéki aktivista vasárnapra tüntetést szervezett Juhász Péter mellett, akinél a héten házkutatást tartott az ügyészség. A demonstráció célja látszólag a „szabadság védelme”, valójában azonban annak a politikusnak az igazolása, aki a Szőlő utcai pedofilvádakhoz köthető álhírkampány egyik kulcsszereplője.