Jókora többlettel zárt a költségvetés májusban
Ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.
Ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.
Három új képviselő tesz esküt az Országgyűlésben ma.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Banai Péter Benő a Magyar Nemzeti Banknál folytatja, már az is megvan, ki váltja az államtitkári poszton.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A változás nem érinti a pénzügyi autonómiát.
Tíz éve indult az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (eKÁER) éles üzeme, amelynek szűrővizsgálatán azóta több mint 106 millió szállítmány esett át.
A Központi Nyomozó Főügyészség 87 millió forintnyi hűtlen kezeléssel gyanúsítja Biró Ferencet.
Kedden tartja következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank.
A javuló költségvetési folyamatok azt jelzik, hogy a kitűzött 4,5 százalékos hiánycél tartható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Egyesült Államok iráni atomlétesítmények elleni támadásait követően súlyos következményeket helyezett kilátásba Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter.
A fiatal magyar sznúkeres második profi idényét korábbi vb-elődöntős ellen kezdi.
Történelminek nevezte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap az iráni atomlétesítmények ellen végrehajtott amerikai támadást. Irán azt közölte, nem engedi leállítani nukleáris iparát.
Heti gazdasági összefoglaló.
Mentálisan beteg testvére brutálisan végzett az édesapjukkal.
Az Indiana Pacersnek és az Oklahoma City Thundernek már csak egy esélye van, hogy beírja magát az NBA történelemkönyvébe.
Az ismert amerikai színész kokainfüggőségét legyőzve újra felfedezte hitét, és úgy döntött, hogy egy sorozatban jár utána a legismertebb ereklyék misztikus történetének.
Mentálisan beteg testvére brutálisan végzett az édesapjukkal.
Az Indiana Pacersnek és az Oklahoma City Thundernek már csak egy esélye van, hogy beírja magát az NBA történelemkönyvébe.
Az ismert amerikai színész kokainfüggőségét legyőzve újra felfedezte hitét, és úgy döntött, hogy egy sorozatban jár utána a legismertebb ereklyék misztikus történetének.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.