Ten Hag a szúnyogjának mondott köszönetet a Barca kiejtése után
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte a Barcelonát, és bejutott az Európa-liga nyolcaddöntőjébe.
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte a Barcelonát, és bejutott az Európa-liga nyolcaddöntőjébe.

A Barca edzője nyíltan beszélt Messi hazatéréséről, Xavi ennél többet már nem tehet az ügy érdekében.

A Kiel elleni látványos múlt heti győzelem után a tartalékos Szeged 35-25-re kikapott a Barcelona ellen a férfikézilabda BL-ben.

Xavi és Ten Hag is egy-egy tizenegyest kért számon Mariani játékvezetőn a 2-2-re végződött Európa-liga-mérkőzés után.

A remek, élvezetes mérkőzésen négy gól, 2-2-es döntetlen született.

Mondhatni, már-már nem telik el hét anélkül, hogy egy topcsapat ne kerülne slamasztikába.

Vasárnap folytatta győzelmi sorozatát a Barca, ennek köszönhetően már tizenegy ponttal vezeti a La Ligát.

A listavezető Barcelona 3-0-ra győzött a vendég Sevilla ellen, már nyolc pont az előnye a Real Madrid előtt.

Árulás vezethetett Messi Barcelonából való távozásához, amit az argentin nem hagyott szó nélkül.

Két hónap múlva lesz a Király-kupa elődöntőjének a visszavágója, de a katalán fővárosban már gőzerővel készülnek rá.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A gép kiemelt célpontnak számított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.