„PályaStart” Rost Andreával
Összetett mesterkurzuson képzik ősszel a jövő operasztárjait.
Összetett mesterkurzuson képzik ősszel a jövő operasztárjait.
Más hangsúlyokat kap a több évtizede töretlenül hódító Kabaré a Margitsziget színpadán.
Az évadnyitás óta és a kényszerszünet idején persze nem állt meg az élet a színházban.
Az elmúlt évtized egyik legjobb színdarabja az Agave című dráma, amely Miskolc történetét, legendáit, mítoszait mutatja be.
A jövő évre kilenc bemutatót terveznek, és egy évig nem hirdetnek bérletvásárlást a színházba.
Mint minden és mindenki, aki és ami jó, az magyar, hát miért maradna ki éppen az operett?
Miskolci Nemzeti Színház úgy döntött, hogy nem szeretné színházélmény nélkül hagyni a közönséget.
A totális szabadságot természetesen totális zsarnoksággal lehet elérni – Béres Attila rendezése remekül domborítja ki Dosztojevszkij keserű és cinikus megjegyzéseit a színdarab egész ideje alatt.
Kevés az olyan színdarab, amely nemzeti érzelmekről szól a gyermekek nyelvén. A Békéscsabai Jókai Színházban az Egri csillagok című musical ilyen előadás.
A helyiek ritka ragaszkodása a teátrumhoz különleges felelősséget ró arra is, aki vezeti azt a színházat – állítja Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Csoboth Kevin kölcsönvétele miatt engedte el Adama Traorét a Genclerbirligi
Pintér Ferenc ezredes súlyos vádakat fogalmazott meg a Klikk TV-ben.
A kormánypárt négymillió szórólapot juttat el október elsejéig az ország összes háztartásába, részletesen bemutatva a többkulcsos Tisza-adó hatásait.
Washington mérföldkőnek tekintik az új gép megjelenését.
Charlie Kirk meggyilkolása és a balliberális háborús retorika között szoros összefüggés van.
A KDNP-s politikus szerint a Tisza-vezér a saját szavait kéri számon emberein.
A Liverpool játékosainak a többsége a magyar középpályásra szavazott a kérdésben.
A KDNP-s politikus szerint a Tisza-vezér a saját szavait kéri számon emberein.
A Liverpool játékosainak a többsége a magyar középpályásra szavazott a kérdésben.
Épül a tiszás szeretetország.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.