Gyomorszájon vágó kérdések megfogalmazása a feladat

A helyiek ritka ragaszkodása a teátrumhoz különleges felelősséget ró arra is, aki vezeti azt a színházat – állítja Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, aki újabb öt évig vezeti a teátrumot. A miskolci intézmény alapításának kétszázadik évfordulójára, 2023-ra nemzetközi fesztivált szeretne létrehozni, amelyre a hazai és határon túli magyar teátrumok mellett meghívná Európa jelentős színházait is.

Az igazgató fő törekvése, hogy a következő öt évben tovább szolgálja Miskolc és a régió közönségét Fotó: Havran Zoltán

– Hogy látja, létezik jellegzetes miskolci attitűd, érzület, amely a színházhoz való közeledést is meghatározza?

– Amikor hét évvel ezelőtt mint rendező és igazgatóhelyettes Miskolcra szerződtem, valahogy rögtön az elején az az érzés fogott el, hogy hazajöttem. Alapvetően a miskolciak színház iránti szeretete és nyitottsága volt az, ami azonnal megfogott. Erdélyben, Marosvásárhelyen születtem. A vásárhelyi közönség Erdély-szerte legendás volt a színházszeretetéről. A Ceau­sescu-korszakban a színház volt maga a levegő, ami életben tartott egy közösséget. Gyerekkoromban mint néző s később mint marosvásárhelyi színész is megtapasztalhattam ezt a ragaszkodást. A színház volt a város kulturális zászlóshajója. És ez így van Miskolcon is. Azzal a fajta szeretettel, kíváncsisággal, nyitottsággal, értéssel és megértéssel, mellyel a miskolciak tekintenek a színházra, kevés helyen találkoztam. Ez a csodálatos ragaszkodás különleges felelősséget ró arra is, aki vezeti a színházat.

– Hogy bírja el a tizenöt-tizenhét bemutatót az évad?

– Első olvasatra ez valóban soknak tűnhet, de ha az épület adottságait, a társulat összetételét és azt a határozott szándékot nézzük, hogy minél sokszínűbb repertoárból választhasson a közönség, akkor ez a szám már nem is olyan nagy. A nagyszínházban, mely a közönségvonzó előadások terepe, évente öt bemutatót tartunk. Itt kapnak helyet a zenés előadások, évente egy klasszikus dráma és egy vígjáték, valamint az operabemutató. Az idei év­adot a Luxemburg grófja című operettel indítottuk, ezt október elején a Don Juan követi, majd a Hegedűs a háztetőn című musical, a Don Carlos opera és a Szerelmes Shakespeare. A felsorolásból is látható, hogy alapvető célunk a műfaji sokszínűség. A kamaraszínházban egyfajta művészszínházat próbáltunk az elmúlt időben meghonosítani, és ezt folytatni szeretnénk az elkövetkező időszakban is, de itt kap helyet a mesebemutató a legkisebbeknek, valamint két balettpremier is. A kamaraszínház idei hét bemutatója közül kiemelném a Feketeszárú cseresznye című előadásunkat, amelynek története szorosan kapcsolódik a jövőre százéves, tragikus trianoni döntéshez. A játékszín, amely nézőszámát tekintve a legkisebb játszóhely a színházban, a kísérletező munka terepe. Itt ebben az évadban a Nem félünk a farkastól, az Ádám almái és a Vadkacsa lesz látható. De ezek mellett minden évadban bemutatunk egy tantermi előadást is, melyet az iskolákban játszunk.

– A múlt évad végén bemutatott, A velencei kalmár lekerült a repertoárról?

– Nem került le, de mivel Láng Annamari, Szatmári György, Litauszky Lilla, valamint Molnár Sándor Tamás más színházhoz szerződtek, most az évad elején nem tudjuk műsorra tűzni. Bízom benne, hogy az évad második felében újra láthatja a miskolci közönség – annál is inkább, mivel Görög László ebben az előadásban nyújtott alakításáért kapta meg az idén a kritikusok díját.

– Idén Székely Krisztát is meghívta a Katona József Színháztól, ő rendezte Edward Albee Nem félünk a farkastól című darabját. Más vendégrendezőt is megismerhet a közönség?

– Az elmúlt négy évben sok rendezőt hívtunk Miskolcra dolgozni. ­Például a K2 színház vezetői, Fábián Péter és Benkó Bence három előadást is rendeztek, sőt a szöveget is maguk írták. Az idén Keszég László, Szőcs Artúr, Szabó Máté, Rusznyák Gábor állandó rendezőink mellett Székely Kriszta, Szabó Attila és Mohácsi János dolgozik majd nálunk. Jövőre szeretnénk egy neves külföldi rendezőt megnyerni a színháznak. Radu Afrimra gondoltam, aki sok magyar színházban dolgozott Erdélyben, például Bartis Attila Nyugalom című könyvének átiratát is ő jegyzi.

– Mind a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenydarabjaiban való részvételük, mind a legfrissebb szakmai díjak, köztük a kritikusok díja Görög Lászlónak A velencei kalmár főszerepéért és a Vidéki Színházak Fesztiváljának fődíja Keszég László Cyrano című előadásáért, visszaigazolás a szakma részéről. Ez a legfontosabb mutatója a minőségi munkának?

– A mi munkánk legfontosabb minőségi mutatója a néző, hiszen a színház értük van. Természetesen nagyon örülünk a különböző szakmai elismeréseknek, díjaknak, kitüntetéseknek, hiszen ezek megerősítenek abban, hogy jó úton járunk. De a legfontosabb az a több mint 140 ezer néző, aki jegyet vált a színház előadásaira.

Az igazgató fő törekvése, hogy a következő öt évben tovább szolgálja Miskolc és a régió közönségét
Fotó: Havran Zoltán

– Mit gondol, a POSZT tulajdonosi körének vitája jobban megoszthatja a szakmát?

– A színházi szakmában valóban van egy megosztottság. Nem új keletű dolog ez. Ellenben, a mostani fiatalokat nézve optimista vagyok, talán ők betemetik az árkokat. Hogy a POSZT körüli vita jobban megosztja a szakmánkat… nem tudom. Nagyon rossz lenne, ha ez történne, hiszen ez a megosztottság senkinek sem jó. Túl kicsi ez a szakma és sokkal emberibb annál, hogy a megosztottság domináljon benne. Egy biztos, szükség van egy országos színházi fesztiválra. Nagyon nagy szükség van rá! A Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Színházi Társaság közös felelőssége, hogy ez legyen.

– Beszélt arról is, fontosnak tartja, hogy a darab a mához szóljon, reflektáljon a világot mozgató eseményekre. Hogy látja, meg lehet fogalmazni a mai, kissé képlékeny korhangulatot?

– A színháznak nincs más lehetősége, mint a máról beszélni. Akkor is, ha A velencei kalmárt mutatjuk be, és akkor is, ha a Luxemburg grófját. A színház a pillanat művészete, és az a dolgunk, hogy gyomorszájon vágó gondolatokat fogalmazzunk meg kérdésként estéről estére. És bízzunk benne, hogy kérdéseink a nézőben válaszra találnak.

– Milyen célt állított maga elé a következő öt évre?

– A Miskolci Nemzeti Színház 2023-ban lesz kétszáz éves, ami egyben a mai Magyarország területén alapított első kőszínház jubileuma. Méltóképp kell megünnepelnünk ezt a fontos születésnapot. Erre az eseményre egy nemzetközi fesztivált akarunk létrehozni, amelyre a hazai és határon túli magyar teátrumok mellett szeretnénk meghívni Európa jelentős színházait is. De a legfontosabb törekvésünk az elkövetkező öt évben tovább szolgálni Miskolc és a régió közönségét.

– Hogyan lesz egy matematikusból színházcsináló?

– 1989 nyarán érettségiztem, a romániai rendszerváltás előtt pár hónappal. De akkor még senki sem merte remélni, hogy bármi változhat. Ha így utólag visszagondolok, már akkoriban, sőt mint sokan mások, én is kisgyerek korom óta színész szerettem volna lenni. Édesapám, aki a marosvásárhelyi színművészeti egyetem tanára volt, nem támogatta túlzottan ezt a gondolatomat. És mivel jó voltam matematikából, hát oda felvételiztem. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem matematika karára nyertem felvételt. Aztán már rögtön, első éves matematikusként statisztáltam a kolozsvári színház előadásaiban. Innen egyenes út vezetett a marosvásárhelyi egyetemre, ahol 1997-ben diplomáztam. Két évig színészként dolgoztam, közben döntöttem el, hogy igazából a rendezés az, ami érdekel. 2003-ban végeztem a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakán.