Világmegváltó ideológiák poklában

A totális szabadságot természetesen totális zsarnoksággal lehet elérni – Béres Attila rendezése remekül domborítja ki Dosztojevszkij keserű és cinikus megjegyzéseit a színdarab egész ideje alatt.

Cziegler Balázs minimális díszlettel látta el a színpadot, vélhetően azért, hogy a néző jobban tudjon figyelni a tartalomra Fotó: Gálos Mihály Samu

A Miskolci Nemzeti Színház Béres Attila rendezésében tűzte műsorra Dosztojevszkij Ördögök című művét, amelyben szétesik minden, mert kommunista és anarchista lázadók lepik el az orosz földet. Kimondják, hogy nemcsak a múltat kell eltörölni, hanem a családot is, ezzel a polgári csökevénnyel ugyanis nem lehet felépíteni az új világot.

Az egyik fiatal forradalmár fel is olvassa a színdarabban a sok oldalon keresztül kidolgozott világmegváltó tanulmányát, amelyben azt vizsgálja, hogyan lehet elérni a totális szabadságot. Persze azon senki nem akad fenn, mit jelent a totális szabadság, de annyit már biztosan tudunk, hogy a család és a családi ünnepek nem férnek bele.

Cziegler Balázs minimális díszlettel látta el a színpadot, vélhetően azért, hogy a néző jobban tudjon figyelni a tartalomra
Fotó: Gálos Mihály Samu

A totális szabadságot természetesen totális zsarnoksággal lehet elérni – Béres Attila rendezése remekül domborítja ki Dosztojevszkij keserű és cinikus megjegyzéseit a színdarab egész ideje alatt. Oroszországban pokoli állapotok uralkodnak a XIX. század végén és a XX. század elején. A szalonokban eszement világmegváltó eszmék bukkannak fel újra és újra, s mindehhez társul az erkölcsi értékek hiánya, a hagyományos család elvetésének gondolata pedig évszázados erkölcsi züllést hoz.

A színdarab elmeséli, miként csap be Nyikolaj Sztavrogin – akit Bodoky Márk szenvedélyesen ad elő, de úgy, hogy még a szeme sem áll jól – egy nyomorék és bolond lánykát, Marja Lebjadkinát. Marja szerepében Rusznák Ad­rienn egészen különös, az őrület és a józan gondolkodás közötti állapotokat képes előadni, az pedig, ahogy a járókerete alá bújik, ha fél, egészen ötletes rendezői lelemény, szívfacsaró képe az emberi kiszolgáltatottságnak. Ebben a kicsi történetben benne van egész Oroszország problémája, ahol mindenki egyszerre cipeli vállán az egész világ gondját-baját, de mindenki olyan mértékig egoista, és olyannyira csak magára figyel, hogy minden jó cselekedet balul sül el.

Mindenki egy szeretet nélküli világ építésén dolgozik, miközben még az írni-olvasni nem tudó orosz ember is új ideológiákat gyárt a kocsmák mélyén, csak éppen minek. A cél soha nem szentesítheti az eszközt, ellenkező esetben olyan mértékű erkölcsi devalváció következik be, amelyre semmilyen társadalmi berendezkedést nem lehet felépíteni hosszú távon.

A mélyen vallásos Dosztojevszkij kicsit sem szerette saját korát, de mégis mélységesen hitt abban, hogy az ember meg tud változni, képes megtalálni a szeretetet, és akkor rombolás helyett az építkezés időszaka jön el. Az Ördögökben éppen ezért teremti meg Sztyepan Verhovenszkij figuráját, akit Varga Zoltán alakít kellő visszafogottsággal.

Ő ugyanis egy igazi társadalmi parazita, gazdagokon élősködő, semmittevő okoskodó, aki viszont miután rátalál az istenhitre, megváltozik, lebontja egoizmusát, és felépíti a szeretet vezérelte gondolkodását. Pilinyi Márta jelmeztervező a belső gazdagság megtalálását a külső ruházat egészen korhű lerongyolódásával is érzékeltette. Sztyepan fia, Pjotr éppen ellenkező utat jár be, mert a darab végére még az a kevés beleérző képessége is eltűnik, ami az elején megvolt, ezt a cinizmust Rózsa Krisztián magabiztosan hozza sodró erejű alakításában. Győztünk – mondja ki a végén, de mindenki tudja, hogy Oroszország egy évszázadra elveszett, kommunisták martalékává lett, ahol a félelem az úr.

A pokoli hangulatot Béres Attila apró tréfákkal oldja, olyanokkal, amelyek a szereplők személyiségéből adódnak. Ilyen például, amikor Nyikolaj a vérző ínyével hosszan bajlódik. Cziegler Balázs minimális díszlettel látta el a színpadot, vélhetően azért, hogy a néző jobban tudjon figyelni a tartalomra. A két legfontosabb díszlet viszont szimbolikus.

A zongora, amelyet kártyaasztalnak és pohártartónak is előszeretettel használnak, mindig rossz helyen van. A darab során állandóan tologatják, mintha a hagyomány és kultúra jelenléte zavarná az új ideológiák megszületését.

A másik fő helyszín pedig a kád, amely egyértelműen az egyén kényeztetésére hivatott. Miközben leginkább Nyi­kolajt látjuk fürdőzni, sokszor aközben tudjuk meg, hogy itt minden érték veszendőbe megy. Béres Attila rendezését dicséri, hogy jól érthetővé tette a darabot, ráadásul mellőzte a kortárs színházra sokszor jellemző öncélú jeleneteket.

Minden szereplő ugyanis saját maga narrátora is egyben (Ari-Nagy Barbara szórakoztató dramaturgiai megoldásainak köszönhetően), vagyis rendszeresen kiszólnak a nézőnek, hogy elmondják, mit érez vagy gondol a szereplő, akit megformálnak. Mintha mindenki egy kicsit saját maga kritikusa lenne. Az erkölcs nélküli kommunista társadalmi berendezkedés pusztulásán ez persze nem segít, de annál inkább ad fogódzót a nézőnek.

Megtanítja ugyanis: elengedhetetlen kívülről is figyelnünk és értelmeznünk magunkat és a világot, mert csak így kerülhető el, hogy egyszer csak a pokolban találjuk önmagunkat ördögök játékszereként.