Megérkezett a hó, utána szinte lehetetlen volt haladni
Tizenegy év után ismétli magát a történelem.
Tizenegy év után ismétli magát a történelem.

Vasárnap este rendezik a főcsoportdöntőket.

Az előző idény legjobb csapatai elhullottak, miközben az akkori leggyengébbek közül többen átvették az uralmat.

Két csapat nagyon boldog lehet.

Sokan még a szabályt sem tudták, az edző viszont nagyon lelkes volt.

A hétszeres Formula–1-es világbajnok csapata drámai fordítást mutatott be.

A címvédő váratlan vereséget szenvedett, a tavalyi döntős viszont menetel.

A korábbi Super Bowl-győztes edző és irányító tehetetlen volt.

A hétszeres Formula–1-es világbajnok ruháján új szám feszített.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Uniós joggal menne szembe a Tisza Párt ígérete, ami blokkolná a forrásokat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Az amerikai elnök szerint az az indiai elhatározás, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását, segít véget vetni az ukrajnai háborúnak.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.

Az ukrán külügyminiszter az EBESZ elnökével tárgyalt.

Egy 6,5 megatonnás hidrogénbomba felrobbanásának megfelelő energia fog felszabadulni a becsapódás nyomán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.