Russell Wilson, a Denver irányítója az egyik játék előtt Max Verstappen nevét kiabálta, aki sosem látott mértékben dominálja az idei Formula–1-es világbajnoki sorozatot.
Az eset pikantériáját nem elsősorban az adta, hogy egy nappal korábban Verstappen éppen az Egyesült Államokban, Las Vegasban nyert újabb futamot, hanem az, hogy a Denver Broncos tulajdonosi köréhez tartozik a britek pilótaklasszisa, Lewis Hamilton is, akit most már az NFL-ben is kísérthet a holland sztár neve.
Hamilton legalább amiatt boldog lehet, hogy a mérkőzés nagy részében hátrányban játszó Broncos öt mezőnygól után végül csak elért egy touchdownt is a mérkőzésen, s azzal a maga javára fordította a meccset: Wilson passzát Courtland Sutton kapta el.
A Denver Broncos annak ellenére gyengén kezdte az idényt, hogy a korábbi Super Bowl-győztes irányítója, Russell Wilson mellé megszerezte a szintén korábbi bajnok vezetőedzőt, Sean Paytont. A csapat azonban a legutóbbi négy meccsét megnyerte, s 5-5-ös mérlegével immár reális eséllyel küzdhet a rájátszásért, ahová a 2015-ös idény végén megszerzett bajnoki cím után egyszer sem jutott be.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!