Az egri várvédők ismét beveszik az MVM Dome-ot
A nagyszabású előadásban mintegy kétszáz táncos lép fel.
A nagyszabású előadásban mintegy kétszáz táncos lép fel.

Száz művész, háromszáz táncos és hatezer diák is részt vesz benne.

A török lantművésszel, Erdal Salikogluval készített első epizód már elérhető az intézet honlapján is.

Keller Péter, Gárdonyi dédunokája a Titkosnapló segítségével rekonstruálta, miért variált szövegein annyit az író.

Gárdonyi receptje: kiválaszt egy emberi figurát a vérzivataros múlt szereplői közül, s az betekintést enged a történelmi korba.

Az Egri csillagokban Gárdonyi saját magyarázatával 73 török szó, kifejezés szerepel.

Az MVM Dome hatalmas csarnokában állították színpadra a hőstörténetet.

Férfiak és nők együtt védték a várat az oszmánokkal szemben, Ortelius pedig konkréttá is teszi a tanulságot: szövetségre léptek.

A hatalmas építményben mutatja be Gárdonyi Géza klasszikusát a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

Klasszikus magyar filmek helyszínei filmturista szemmel · Egri csillagok (1968)




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.

A komoly ügyekben Magyarországot hamarabb hívják a tárgyalóasztalhoz, mint az EU-t.

Egy újabb kiemelkedő alkotással gazdagította a néptáncelőadások sorát a Magyar Állami Népi Együttes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.