Nyughatatlan ember volt Ziegler Sándor szász nemzetiségű, evangélikus felekezetű gépészmérnök és feltaláló, ám a korszellemet követve nemzeti hős lett. „Kossuth fegyvergyárosa”, aki kiérdemelte Petőfi és Bem barátságát – így emlékezik rá az utókor.
Cs. Varga István irodalomtörténész hozzáteszi: Gárdonyi Géza édesapja a magyar szabadságért áldozta teljes vagyonát. Huszonöt éves korában kétszáz ember dolgozott a keze alatt a bécsi Ziegler-gyárban.
A szabadságharc kitörésekor fegyvergyárat telepített Pestre, később Nagyváradra, majd Aradra. A világosi fegyverletétel után menekülnie kellett, nemzeti érzésű birtokosok uradalmaiban cséplőgépjavító mesterként, vasmunkásként dolgozott szerte az országban.
Szőlősgyörökön megismerte Nagy Teréziát – vele és egyre bővülő családjával vándorolt tovább. Élt Balatonkenesén, Akarattyán, a Gárdony melletti Agárdpusztán, Kilitin, Pátkán, de mindig új település: Székesfehérvár, Pest, Buda, Sály, Hejőcsaba, végül a Kálhoz tartozó Nagyút-puszta következett. Hét gyermeke közül csak a legidősebb fia, Géza jutott el az érett férfikorig.
Figurás Feri és Paprika János
Apja után érzékeny és lobbanékony természetű ember volt a száz éve, 1922. október 30-án elhunyt Gárdonyi Géza, aki sok újságnál, sokféle név alatt publikált ifjúkorában.
Amikor párbajvétségért elítélték, Don Vigole bőrébe bújva értekezett a börtönbüntetés hiábavalóságáról, máskor Egy katholikus pap álnéven jelentkezett, de volt ő Figurás Feri, Garabonciás diák és Paprika János is, a barátainak csak Göre, szülőhelye iránti ragaszkodásból Gárdonyi.
Hogy kereste volna a bajt? A sárospataki református kollégiumból kimaradt – egyszerűen nem tanult – tiltakozva az ellen, hogy kiszakították a megszokott családi körből. Újságíróéveiben gyakran összetűzésbe került munkaadóival, szerkesztőivel, 1891-ben a szegedi Hungária Szállóban úgy elragadta a hév párbajozás közben, hogy nemcsak ellenfelét, de annak segédeit is megsebezte.
Egerbe költözésekor az új környezetben valóban megtalálta azt, amire mindig is vágyott.
– Vannak, akik lázadóként élik le az egész életüket, és ettől szenvednek, mert az ember nem arra születik, hogy örökké elégedetlenkedjen, keseregjen. Gárdonyi békességre és nyugalomra lelt Egerben – erősíti meg Király Júlia irodalomtörténész.
1897-ben magához vette idősödő édesanyját és két nagyobbik fiát, otthont teremtett a családjának, és onnantól csak úgy ontotta magából az írásait, formába öntötte sorra és meg is valósította az ötleteit.
Pedig nem éppen jó emlékek kötik Egerhez: nélkülözésekkel teli diákévek a tanítóképző líceum növendékeként.