I. Nagy Szulejmán szultán az 1552. évi hadjáratot a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség 1551-es egyesítési kísérletének megtorlására indította. A törökök várostromokkal igyekeztek kialakítani és kitágítani az oszmán uralom alatti hódoltsági területet.
Ez a folyamat nagy vonalaiban az 1568. évi második drinápolyi béke idejére lezárult, és a megegyezés által rögzült. Bár a Hódoltság határai később is tágultak, így például 1596-ban, amikor az oszmánok végül bevették Eger várát a tizenöt éves háború (1591–1606) során.
Eger 1552. évi ostroma szeptember 9-én kezdődött és október 17-én vonult el a vár alól Kara Ahmed és Szokoli Mehmed a seregével, Ali budai pasa csak másnap, október 18-án követte őket a csapataival.

A magyar várvédők vezetői október 19-én küldtek levelet a nádornak: „[…] Az ostrom alatt Isten segélyével hűségünket és buzgalmunkat Ő felsége legkegyelmesebb urunk s annyira sujtott szegény országunk védelmére, a velünk levő katonák nem csekély küzdelmével, az ő vérök s a mienk ontásával, továbbá az ellenségben okozott kártétellel, a mennyire lehetett, kimutatni igyekeztünk. […] Eger várából, október 19-én, az Urnak 1552-ik esztendejében. Dobó István, Mekchey István, Pethő Gáspár, Gergely deák, Zolthay István[1]”
A számok kérdése mai napig vitatott: a várvédők számát 2000 és 5000 ezer, míg az oszmán sereg számát 40 ezer és 200 ezer között becsülik, bár az előbbi alatt a szakirodalom a kifejezetten harcoló alakulat létszámát érti. Mint számos esetben, itt sem feltétlenül a túlerő nagyságában mérhető csak a hősiesség kérdése.
A kora újkori Magyar Királyságban számos példa van a hősies és erős nőkre, ennek egyik, a hazai kollektív emlékezetben is megmaradt példája az egri nők hősies küzdelme az oszmánokkal.
Tinódi Lantos Sebestyén (1510 k. –1556) históriás énekében is segítenek a nők, de itt a harc még férfimunka, az „asszonyokat” szinte csak megemlíti:
„Megcsendeszöle ostrom az törésön, / De földbástyát mindenfelől erőssen / Víják, ostromlják terekek vakmerőn. / Dobó futamék bástyába hertelen, / Ott minden népét erőssen bisztattya, / Az köveket asszonnépvel hordattya, / Fáratt népnek csöbörrel borát hordattya, / Viadalhoz azzal jobban támasztja. / Gyorsak, vitéz asszonyok hagyigálnak, / Vitéz Petővel nyugott népek jutának, / Aranyas zászlóját Ali basának / Ott bényerék, budai herélt basának.”