Az egri hősnők két história tükrében

Férfiak és nők együtt védték a várat az oszmánokkal szemben, Ortelius pedig konkréttá is teszi a tanulságot: szövetségre léptek.

I. Nagy Szulejmán szultán az 1552. évi hadjáratot a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség 1551-es egyesítési kísérletének megtorlására indította. A törökök várostromokkal igyekeztek kialakítani és kitágítani az oszmán uralom alatti hódoltsági területet.

Ez a folyamat nagy vonalaiban az 1568. évi második drinápolyi béke idejére lezárult, és a megegyezés által rögzült. Bár a Hódoltság határai később is tágultak, így például 1596-ban, amikor az oszmánok végül bevették Eger várát a tizenöt éves háború (1591–1606) során.

Eger 1552. évi ostroma szeptember 9-én kezdődött és október 17-én vonult el a vár alól Kara Ahmed és Szokoli Mehmed a seregével, Ali budai pasa csak másnap, október 18-án követte őket a csapataival.

Eger ostroma 1552-ben. Vízkelety Béla műve Franz Kollarz litográfiája alapján. Fotó: Wikipédia

A magyar várvédők vezetői október 19-én küldtek levelet a nádornak: „[…] Az ostrom alatt Isten segélyével hűségünket és buzgalmunkat Ő felsége legkegyelmesebb urunk s annyira sujtott szegény országunk védelmére, a velünk levő katonák nem csekély küzdelmével, az ő vérök s a mienk ontásával, továbbá az ellenségben okozott kártétellel, a mennyire lehetett, kimutatni igyekeztünk. […] Eger várából, október 19-én, az Urnak 1552-ik esztendejében. Dobó István, Mekchey István, Pethő Gáspár, Gergely deák, Zolthay István[1]”

A számok kérdése mai napig vitatott: a várvédők számát 2000 és 5000 ezer, míg az oszmán sereg számát 40 ezer és 200 ezer között becsülik, bár az előbbi alatt a szakirodalom a kifejezetten harcoló alakulat létszámát érti. Mint számos esetben, itt sem feltétlenül a túlerő nagyságában mérhető csak a hősiesség kérdése.

A kora újkori Magyar Királyságban számos példa van a hősies és erős nőkre, ennek egyik, a hazai kollektív emlékezetben is megmaradt példája az egri nők hősies küzdelme az oszmánokkal.

Tinódi Lantos Sebestyén (1510 k. –1556) históriás énekében is segítenek a nők, de itt a harc még férfimunka, az „asszonyokat” szinte csak megemlíti:

„Megcsendeszöle ostrom az törésön, / De földbástyát mindenfelől erőssen / Víják, ostromlják terekek vakmerőn. / Dobó futamék bástyába hertelen, / Ott minden népét erőssen bisztattya, / Az köveket asszonnépvel hordattya, / Fáratt népnek csöbörrel borát hordattya, / Viadalhoz azzal jobban támasztja. / Gyorsak, vitéz asszonyok hagyigálnak, / Vitéz Petővel nyugott népek jutának, / Aranyas zászlóját Ali basának / Ott bényerék, budai herélt basának.”

Hieronymus Ortelius német krónikaíró részletesebben ír a nők harcáról az ostrom alatt: „Erre Mahomet kegyetlenül megostromoltatta és lövette a várost, de kegyetlen dühe és tombolása mit sem használt, mert nem csak a férfiak, hanem a nők is olyan bátor szívvel támadták az ellenséget, hogy úgy védekeztek, mint az oroszlánok. Amikor többek között egy nő a lányával férje (akit mellette lőttek le) mellett volt a várfalon, nem akarta a holttestet eltemetni, amíg meg nem bosszulta annak halálát. Erre fogta annak pajzsát és fegyverét, a férje helyére állt, rendkívüli dolgokat tett, nem akart onnan tágítani, amíg három törököt le nem vágott és meg nem ölt. Csak ezután fogta férje holttestét, vitte a templomba és temette el. Egy másik nő egy követ vitt a fején, azzal a szándékkal, hogy az ellenség közé hajítsa. Azonban fejét ellőtték; ekkor lánya felvette a véres követ a földről, hasonlóképpen meg akarta bosszulni anyja halálát. Két törököt agyon sújtott vele és a dobással még két másikat megsebesített. És jóllehet több más követ vivő asszonyt is megsebesített az ellenség, nem rettentek meg emiatt, és nem riasztotta vissza őket, hanem nyugodtan a törökök közé hajították azokat. 

Úgy, hogy a férfiak és nők ilyen bátor ellenállásának köszönhetően (akik szövetségre léptek és kitartottak) a törökök arra kényszerültek, hogy a várost elhagyják és dolgavégezetlenül útra keljenek.”

Hieronymus Ortelius Redivivus et continuatus oder der Ungarischen Kriegs-Empörungen historische Beschreibung... című krónikájának címképe. A szerző összegyűjtötte a törökkel való összes összecsapást 1395-től a XVII. századig. Fotó: Wikipédia

Bár Ortelius krónikakiadásainak újabb filológiai vizsgálata felvet kételyeket, miként Tinódi számadatai az oszmán seregről is túlzónak tűnhetnek, mégis közös üzenetük, hogy férfiak és nők együtt védték a várat az oszmánokkal szemben, Ortelius pedig konkréttá is teszi a tanulságot: szövetségre léptek.

A szerző Illik Péter, a Magyarságkutató Intézet munkatársa

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Székely Bertalan – Egri nők című festménye (Fotó: Wikipédia)