Ugyanitt a helyi tanfelügyelő táblázatos jegyzőkönyvében a következőket olvassuk: „Az iskolából kimaradtak, és hova lettek: A nagyobbakat szüleik mezei munkákra fogták, a kisebbek pedig szüleik nemtörődömsége miatt az utcán játszanak.”
„A helyi igazgató / a körzeti tanfelügyelő megjegyzései” rubrikában pedig a plébános bejegyzése látható: „Amint eljött a tavasz, a nagyobbak, kevéssel később pedig a kisebbek is kimaradtak; és semmilyen figyelmeztetésemmel – noha híveimhez a lehető leggyakrabban nemcsak a templomban, a szószékről, hanem négyszemközt is szóltam – nem tudtam elérni, hogy legalább a kisebbeket (akiknek otthon nyilván semmi hasznát nem vették) elküldjék az iskolába. Vasárnap, 4-én a templomban újból figyelmeztettem a szülőket legszentebb kötelességükre, és biztattam őket – aminek következménye lett, hogy másnap, azaz szeptember 5-én reggel tizenöten, délre huszan jelentek meg az iskolában.” Majd pedig: „A szószékről intézett folytonos sürgetésre végül azért a kisebb gyerekeket így nyáridőben is sikerült becsalogatni, noha csekély számban.”
1797-ben a Sopron vármegyei Középpulyán (szintén a plébános szemszögéből) így festett a közművelődés ügye: „Noha jövedelme annyira csekély, hogy a tanító aligha élhet meg belőle státuszához illően, mégis, amennyire tudom, sosem volt betöltetlen a tanítói állás. Ugyanakkor meg kell azt is vallani, hogy ritkán viselte olyan ember, aki a tanító feladatát, kiváltképpen az iskolások oktatása terén, úgy ellátta volna, ahogyan azt kell. Ezt ékesszólóan bizonyítja az a körülmény, hogy itt, Középpulyán, az itt született és okított jobbágyok között, noha jártak iskolába, emberemlékezet óta a jelen időkig sosem volt olyan jobbágy, aki rendesen tudott volna olvasni és írni.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!