Szeptember nyolcadika nemcsak Kisboldogasszony ünnepe, hanem – bár a köztudatban ez kevéssé él – 1965 óta az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja is. Noha az analfabetizmus régiónkban és hazánkban ritka, a funkcionális írástudatlanság bizony létező, az életminőséget sokak számára jelentősen befolyásoló probléma.
Mégis, az átlagember számára természetes, hogy írni-olvasni jól-rosszul, de mindenki tud, és hétköznapi környezetünkben az eligazodás természetes és nélkülözhetetlen eszközei a különböző feliratok; s ugyanígy a közoktatás megléte és kötelező volta (bár ez csak a XX. század utolsó harmadában lett olyan általánossá, amint ma ismerjük).
Mária Terézia 1777-ben kiadott tanügyi rendelkezése, a Ratio educationis teremtette meg a ma már természetesnek vett népoktatás alapfeltételeit: előírta a hatéves kortól való általános tankötelezettséget, a községek iskolaállítási és -fenntartási kötelezettségét, létrehozott tankerületeket és tanfelügyeletet stb. Mélyreható változásokat azonban csak az Eötvös-féle népoktatási törvény (1868. évi XXXVIII. tc.) hozott; a köztes száz évben a népiskolák fennálltak és működtek ugyan, de csekély eredménnyel. Fenntartójuk faluhelyen az egyház volt, így a tanító legtöbbször egyben kántorként is működött; az iskolákra vonatkozó források emiatt leggyakrabban a helyi egyházlátogatási jegyzőkönyvek (visitatio canonica), amelyek paragrafusokkal számozott kérdőpontok alapján rögzítették az adott év állapotait.
Ebbe az időszakba tekintünk bele röviden, először a dunakeszi egyházközség 1825-ös jegyzőkönyve alapján.

„Mindenszentek ünnepe előtt a kegyes rendelet felhívására és a tekintetes uradalom megbízásából a szószékről kihirdetik és a szülőknek erősen a lelkére kötik, hogy gyermekeiket Mindenszentek ünnepével az iskolába elküldjék, és így lassan össze is jönnek, ám a tavasz beálltával, amikor elkezdődnek a mezőgazdasági munkák, a nagyobbak lassan elszivárognak, és a kisebbeket is, amint a ludak kiköltik fiókáikat, otthon tartják hogy azokra vigyázzanak, és nem is küldik már őket újra, akármit tegyen is velük az ember. Így hát a húsvéti hitvallásra és szentáldozásra alkalmasan felkészíteni, amint a vizsgára is felkészültebben bocsájtani (melyen az 1824 július 20-án kelt 15899 számú kegyes rendelet szerint az illetékes alesperes úrnak is ott kell lennie) még azelőtt kell őket, hogy szétszóródnának.”