A Children of Distance együttes első sikerei egy online fórumnak köszönhetők
Az együttes útja az internetes fórumtól a zenei csúcsig
Az együttes útja az internetes fórumtól a zenei csúcsig
Úgy tűnik, a dalok esetében is igaz: a legtartósabb kapcsolatok gyerek- és kamaszkorban jönnek létre.
A rockegyüttes frontembere május 17-én ünnepelte volna 79. születésnapját.
Befutott zenésznek lenni mámorító érzés. Irigyeltek, mert jóképű voltam, imádtak a nők és folyamatosan mulattam – mesélte a zenész.
Az együttes frontemberét Jonah Hill játssza majd, akivel korábban A Wall Street farkasa című filmen dolgoztak együtt.
A lánybanda másik három tagja, Perrie Edwards, Leigh-Anne Pinnock és Jade Thirlwall még júliusban fizették ki zenésztársukat.
A norvég poptrió, az A-ha pályafutását bemutató film csütörtöktől látható a mozikban.
Úgy tűnik, az ossianos fiúk lenyugodtak. Legalábbis erről tanúskodik a felvonultatott tizenhárom letisztult, új szerzeményük.
Duncan Campbell, a UB40 brit reggae-együttes vezető énekese betegsége miatt visszavonult.
Sokszor esik meg, hogy egy számnak a feldolgozása sikeresebb lesz, mint az eredeti.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Miért ne lehetne a magyar fiataloknak saját lakása?
Magyarország az egyik legjobb helyen áll az Európai Unióban az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés terén.
Megosztó édesség a szultánkenyér.
Trump mellé állt az orosz elnök közeli szövetségese.
A külföldi vendégek száma is emelkedett tavalyhoz képest.
Három évtizede látható együtt a Krisztus trilógiájának három nagyméretű alkotása, az Ecce Homo, a Krisztus Pilátus előtt és Golgota.
Meghallgatását péntekre tűzték ki a Bolognai Fellebbviteli Bíróságon.
A külföldi vendégek száma is emelkedett tavalyhoz képest.
Három évtizede látható együtt a Krisztus trilógiájának három nagyméretű alkotása, az Ecce Homo, a Krisztus Pilátus előtt és Golgota.
Meghallgatását péntekre tűzték ki a Bolognai Fellebbviteli Bíróságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.