A miskolci együttesek útkeresése egyfajta szabadságkeresés volt, amely a Kádár-kori generációk sajátossága volt. Az együttesek a szabadságról énekeltek egy olyan világban, amelyet nem éppen az jellemezett. A koncertek, albumok és végső soron zenészsorsok felett törtek pálcát a zeneipar akkori óriásai. Mégis a miskolci fiatalok a nyugati beat és rock formakincsével alkották meg saját szabadságképeiket, és dalaikkal sokaknak hoztak el egy darabot a szabadságból.
A Miskolci rocklegendák című kötet arra is rámutat, hogy milyen nehéz volt a vidéki zenekarok érvényesülési lehetősége a fővárosban.
Noha tehetségben és odaadásban nem volt hiány, mégis az igazi ismertség csak keveseknek adatott meg. A szerző rávilágít arra is, hogy némi többlettámogatással számos formáció sokkal többre vihette volna, és nagyobb hatással lehettek volna a magyar könnyűzene alakulására. Nem így lett, ám ettől függetlenül a miskolci együttesek és a dalaik a nemzeti szellemi, kulturális örökség részei. Az utókor feladata, hogy az egykori szerzeményeket jobban megismerhessék a mai generáció tagjai is.
Borítókép: DVTK-stadion Rockfesztivál, 1973-ban. A képen Hajdú Sándor és Bergendy István (Fotó: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!