Lerángatta a buszsofőrt a járműről, hogy aztán többször is hátba rúgja, enyhítettek az ítéleten
Büntetlen előéletű, megbánta, két gyermeket nevel a vádlott.
Büntetlen előéletű, megbánta, két gyermeket nevel a vádlott.

Párja sem tétlenkedett eközben.

A ház teteje is megemelkedett.

Különös ismertetőjegye is van.

Nem ez volt az első ügye.

Nem sokon múlt a tragédia.

Gyorsan kórházba vitték a mentők, de így sem lehetett megmenteni az életét.

A miskolci Spider Mentőcsoport alapítóját 67 éves korában érte a halál.

Többször biztosan nem próbálja meg.

Durvább volt, mint a Gyilkosság az Orient expresszen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Március 20-ig mindenki megkapja az egyszeri járandóságot – hangzott el a Kormányinfón.

Az ukrán vezetés Magyarország zsarolásába kezdett a Barátság vezeték elzárásával.

Március 23-ig lehet kitölteni a kérdőívet.

Szép kis barátság.

Donald Trump amerikai elnök újra figyelmeztette Teheránt.

Megjelent egy elemzés, amely mindent számba vett.

Migráció, drog, politikai erőszak – témák az évértékelőből.

Hazájában, Írországban nincs olyan pub, ahol ne ismernék a nevét.

FM Szijjarto also provided an update on developments regarding the Druzhba oil pipeline.

Az új KRESZ megkönnyítené az autósoknak és motorosoknak a lassan haladó mezőgazdasági gépek előzését is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.