Fél évszázad az Edda Művek körül

Idén ötven éve annak, hogy megalakult az ország egyik legismertebb rockzenekara. Az Edda Művek lelkesedése és aktivitása a mai napig töretlen, masszív rajongótábor támogatja a könnyűzenei palettán elfoglalt stabil pozíciójukat. Így nem csoda, hogy a Pataky Attila vezette legendás együttes ebből az alkalomból nagyszabású koncerttel ünnepel március 9-én a Papp László Budapest Sportarénában. A frontember lapunknak az elmúlt évtizedekről mesélt, és arról a folyton lobogó belső tűzről, amely áthatja alkotói munkásságát.

Magyar rockzenész, 1974-től az Edda Művek énekese. Budajenő 20240125 Magyar Nemzet

– Mi vetett végett ennek az első formációnak? 

– Az, hogy az egyetemisták életében eljött az idő, amikor választani kellett és pályára kellett állni. Én mindenképpen a professzionális zenélés útjára kívántam lépni, nagyban folytatni mindazt, amit együtt elkezdtünk. Egyetemista zenésztársaim viszont nem ezt az utat választották.

Így Miskolc legjobb zenészeit kerestem fel, hogy rábírjam őket arra, hogy az Eddában folytassák. Akkor jött létre az Edda Művek, az úgynevezett »bakancsos« Edda.

Emlékszem, az Ecseri piacról vettünk régi kohászbakancsokat és más katonai cuccokat, amelyekben megjelentünk a koncerteken, bemutatva, hogy nem csak háborúzni lehet bennük. 

A frontember a Magyar Poptörténet Legendái installáció avatásán Budapesten (Forrás: MTI/Balogh Zoltán)

– Ez volt a második nagy korszak, az igazi aranykor kezdte. 

– Pontosan, 1978-tól Slamovits Istvánnal, Barta Alfonzzal, Zselencz Lászlóval és Csapó Györggyel ment az együttes. Ezekben az években elképesztő módon szerettük egymást. Örültünk, boldogok voltunk, amikor megszólalt egy új dal. Bennünk volt a bizonyítani vágyás, rendesen megtartottuk a zenekari próbáinkat. Éjjel-nappal zenéltünk, mert csak a melóban hittünk. Mi ezt hoztuk magunkkal a Lenin Kohászati Művekből, mert ott megtanultuk, hogy dolgozni kell, ha boldogulni szeretnénk. Az eredmény nem is maradt el, egyre több helyre hívtak el bennünket. Eljutottunk Csepelre, Gyöngyösre, Nyíregyházára, majd Budapestre, az Ifjúsági Parkba is. Ott sokan elcsodálkoztak azon, hogy mennyire kész együttesként érkeztünk. Mentünk, zenéltünk és mindenhol bizonyítottunk. Kicsit olyanok voltunk, mint Rambo: kifestettük az arcunkat, megkötöttük fejünkön a kendőt és fel a színpadra! Aztán, amikor vége lett a koncertnek, varázsütésre eltűntünk, mert fárasztó kétszáz kilométer állt előttünk az éjszakában. Ekkor kaptunk lehetőséget egy kislemez megjelentetésére, ezen volt a Minden sarkon és az Álom című dalunk, amely hatalmasat ütött, óriási példányszámban fogyott el. A Hungarotonnál először el sem akarták hinni, hogy ennyire keresik a lemezt. 

– Akkor a lemezkiadás nem ment könnyen. Ezzel sikerült meggyőzni a Hungaroton vezetőit egy nagylemezről? 

– Erdős Péter jópofa vidéki gyerekeknek tartott minket. Kaptunk egy lehetőséget, hogy készíthetünk egy nagylemezt, feltéve ha van elég saját számunk. Volt bőven, így egy hét alatt felvettük az Edda első albumát. Olyan dalok voltak rajta, mint az Elhagyom a várost vagy az Álmodtam egy világot. A második lemeznél pedig a tapasztaltabb zenészek kiokosítottak bennünket, hogy pontosan miként és milyen dalokat kell beadni.

– Hogy történt mindez? 

– Kellett két nagyon kemény számot írni az albumra, amit aztán úgyis kihúznak, de a többit rajta hagyják. Így készültünk mi is. Beadtuk a Vadkutya és az Engedjetek saját utamon című szerzeményeinket, amelyeket aztán nem is hagyott jóvá a bírálóbizottság, de legalább a többi bent maradt! Így a Torony és az Ítélet is, amelyekért nagyon szurkoltam, hogy megjelenhessenek.

Így működött az akkori lemezkiadás, ezt nem kell tagadni. Akik ezen a rendszeren belül léteztek, azok így próbálták megtalálni a boldogságukat.

Mi is megtaláltuk. Lehet, hogy a fáskamrában, de megszülettek azok az örök érvényű rockdalok, amelyek ma is sokak kedvencei. 

– A „bakancsos” Edda felállása azonban öt év után megváltozott. 

– Igen, 1983. december 17-ig tartott mindez, akkor Slamóval elváltunk egymástól. Ő először a U2-féle zenei irányba indult el, majd dzsesszesebb, rockosabb zenét szeretett volna játszani. Megpróbálkoztam vele, de fél év alatt kiderült, hogy az számomra teljesen életidegen. Ez volt a szakadás fő oka is. Hat hónapos „gyűrődés” után nekiálltam az új daloknak, immár Donászy Tiborral, Alapi Istvánnal, Pethő Gáborral és Gömöry Zsolttal, aki negyven éve a szerzőtársam is. 

Pataki Attila és Alapi István (Forrás: Facebook/Edda Művek)

– Öt évtized hosszú idő, hogyhogy nem fáradt bele a zenélésbe? 

– Büszke vagyok arra, hogy sohasem adtam fel. Voltak körülöttem olyan emberek, akik jószándékúan, de azt mondták, hogy negyven-ötven évesen majd lejjebb fogok adni ebből a nagy rock and roll életérzésből, és bele fogok unni a koncertezésbe. Óriásit tévedtek, ma fontosabb, mint a kezdeteknél volt. 

Ma is pörgök, teszem a dolgom annak ellenére is, hogy minden siker és csillogás ellenére elképesztő monotónia van ebben a hivatásban is. De bárhol is álljak színpadra, mindenütt igyekszem belecsempészni a hitvallásomat, a magyarságtudatomat, a Kárpát-medence imádatomat és az életszeretetemet.

Minden percért örülök és hálás vagyok érte. Édesanyám ugyanis megtanított arra, hogy szükségesek a nagy tervek, de minden nap minden boldogságmorzsáért hajolj le! Hiszen ki garantálja, hogy mit hoz a holnap? Bárki pillanatokat alatt eltűnhet, de addig amíg itt vagyunk, legyünk boldogok, örüljünk egymásnak. 

Ötven éve a rock and roll szolgálatában (Fotó: Bach Máté)

– Ma ez a békés szemlélet talán kevésbé van jelen az életünkben… 

– Sajnos most, amikor háborús idők járnak, vannak, akik a háborúra esküsznek és a gyilkolásra. Mi, magyarok ebben a sötét, őrült világban szinte egyedül tartjuk a fáklyát, mint annyiszor a történelem során. Százszorosan büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, hogy ott lehetek az elöljárók között, és tehetem a dolgomat. Óriási tévedés ugyanis, ha valaki azt hiszi, hogy a dolgok maguktól megjavulnak. Nem fognak, nekünk kell változtatni rajtuk. Büszke vagyok arra, hogy itthon olyan politikusaink vannak, akik képviselik a békét, a józanságot. Akik nyugalmat, emberséges, élhető nemzetet akarnak építeni. Amíg ez a cél, addig én mindig ott leszek a harcosok első sorában. 

Ne legyenek illúzióink, mi egyedül csak kis pontok vagyunk, de akik fel merik vállalni az értékeiket, és képesek értük harcolni, azok számára a győzelem sem fog elmaradni.

Együtt minden sikerülhet. Mindig a fény győz. A gyilkos mindig veszít! Nekünk, magyaroknak a legfontosabb feladatunk, hogy a Kárpát-medencébe elhozzuk a szeretetet és a szabadságot. Én ezt teszem a magam módján a dalaimmal, az Eddával immáron ötven éve. Zenésztársaimmal ezt fogjuk tenni március 9-én is a Papp László Sportarénában. Szeretetet adunk és szeretetet kapunk. A szeretet az egyetlen valóság, minden más csak illúzió.

Borítókép: Pataky Attila (Fotó: Bach Máté)