Nyugat-Európa roncstelepnek használja Kelet-Európát
A fejlett Nyugat úgy tesz a környezetvédelemért, hogy áthárítja Keletre a problémát. A nyugati országok egyfajta autós szeméttelepnek használják a keleti államokat.
A fejlett Nyugat úgy tesz a környezetvédelemért, hogy áthárítja Keletre a problémát. A nyugati országok egyfajta autós szeméttelepnek használják a keleti államokat.

Ukrajna történelmi pillanatról beszél, de sok tagállam ellenzi uniós csatlakozását.

Az orosz kőolaj beszerzésére vonatkozó uniós embargó alóli mentesség ügyében elért magyar eredmény jelentősége túlmutat önmagán.

A hétvégi lövöldözések közül legalább öt közterületen zajlott, míg legalább hármat ballagási ünneplésen hajtottak végre.

Magyarország jövőre több mint hatszázmilliárd forinttal járul hozzá az uniós kasszához. Folynak az egyeztetések az Európai Bizottsággal.

A qualified majority would be enough for foreign and security policy.

A háborúnak be kell fejeződnie, a békének vissza kell térnie Európába – közölte az Európai Bizottság elnöke.

Amikor Magyarország ki merte mondani, hogy kerítéssel védi meg a szuverenitását, mindjárt azzal fenyegettek bennünket, hogy kizavarnak az osztályteremből.

Miért és meddig tűrik nyugaton a világukra és életükre törő hordákat?

Egyhangú döntés helyett a jövőben a minősített többség is elég lenne a közös kül- és biztonságpolitika területén.





Van itt néhány tényező.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nyolcvanhárom éve, a szovjet Vörös Hadsereg offenzívája rövid idő alatt átszakította a 2. magyar hadsereg vékony arcvonalát, súlyos veszteségeket okozva a gyengén felszerelt magyar seregtesteknek.

A nyugdíjak növelése továbbra is kiemelt cél.

Íme, a tények! Bemutatjuk, hogyan fordultak a magyar érdek ellen Magyar Péterék a legfontosabb kérdésekben.

A vörös kód kiadás óta eltelt öt napban 1047 hívás érkezett be a központi diszpécserszolgálatra, és a bejelentések alapján 409 embert helyeztek biztonságba.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

A magyar férfiválogatott Montenegrót is simán legyőzte a vízilabda Európa-bajnokság csoportkörében, ezzel pedig a csoportját is megnyerte.

Elkapták a rendőrök.

Nem kell majd a kardunkba dőlni, ha mégis Orbán Viktor fog tovább kormányozni – közölte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.