Kiemelték: a magyar kormány megnyitott egy válságkezelési otthont, egy új menedékhelyet és két ahhoz kapcsolódó úgynevezett „félutas” házat, három áldozatsegítő központot, valamint a gyermekkorú áldozatok és tanúk több központját. A kormány egy nem kormányzati szervezettel megvalósított egy kétéves reintegrációs kísérleti projektet, valamint kutatást folytatott az áldozatok visszailleszkedését előmozdító és az ismételt áldozattá válás esélyét csökkentő intézményi támogatási rendszer kialakítására. Az OMCTP ugyanakkor egy sor feladatot tart fontosnak végrehajtani a látencia csökkentése érdekében: például az áldozatok minél szélesebb körű azonosítását, és fontosnak tartja, hogy Magyarország nagyobb hangsúlyt fektessen a kiskorúak áldozattá válásának megelőzésére, és a munkaerő-közvetítők hatósági ellenőrzésére.
Az Európai Unió-szerte ugyancsak gondot okoz az emberkereskedelem elleni fellépés az óriási látencia, valamint a potenciális áldozatok száma miatt. Utóbbi – tekintettel az ukrajnai, milliós menekülthullámra – tovább növekedhet, éppen emiatt az Europol a háború kirobbanásakor külön irodákat hozott létre a frontországokban, így hazánkban is.
Visszatérve a látenciára, az Európai Parlament (EP) legutóbbi jelentésében leszögezi: számos áldozat és emberkereskedő észrevétlen marad, és így nem kerül bele a hivatalos statisztikába, ezért az adatok és jelentések jelentős része hiányos és nem tükrözi megfelelően a valóságot. Így az EP szerint a tagállamoknak fokozniuk kell az emberkereskedelem elleni fellépést a migrációval összefüggésben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!