– Noha az Európai Néppárt (EPP) az unió legnagyobb pártcsaládja, nincsen túl jó formában. Németországban ellenzékbe szorultak, a franciáknál és az olaszoknál alig láthatók, Spanyolországban és Lengyelországban szintén legfeljebb az ellenzéket erősítik – és akkor csak a legnagyobb tagországokat soroltuk. Öt-tíz éve egészen másképp festett Európa politikai térképe. Mit történt önökkel?
– Valóban rögös út előtt állunk, de nagy erőkkel készülünk a 2024-es európai parlamenti választásokra. Politikai tartalomban, stratégiában és a kommunikációban is meg akarunk újulni. Ami Franciaországot illeti, valóban nem látom át, hogyan tudna megerősödni az ottani tagpártunk, a Köztársaságiak. Olaszországban a mostani folyamatok pár év alatt a pártrendszerüket is átrendezhetik – majd meglátjuk! Spanyolországban jövőre választásokat rendeznek, ami reménykeltő lehet a számunkra. Nagy pártcsalád vagyunk valóban, de ez meg is nehezíti a dolgunkat a többiekhez képest: számos országból sokféle érdeknek, a jobboldali tagpártoktól a centrista-liberális álláspontot elfoglalókig kell elférniük a néppárti ernyő alatt.
– Egyetért-e azzal, hogy mégiscsak Németország a kulcs az európai politikához? Friedrich Merz a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választása óta a német konzervatívok reménykednek abban, hogy erőre kaphat az EPP legnagyobb tagpártja.
– Németország valóban nagyon fontos, de új hatalmi központok alakultak ki Európában, amihez az ukrajnai háború is hozzájárult. Ezzel Berlinnek is meg kell tanulnia együttélnie.
– Melyek ezek a központok?
– Kelet-Közép-Európa, de említhetném az északi országokat is.
– A lengyel–magyar vezetésű Kelet-Közép-Európa és a Nyugat ellentétei hangsúlyosan jelentek meg az utóbbi években, ami súrlódásokkal járt a néppárton belül is. A Fidesz végül is elköszönt a pártcsaládtól, míg a vele együtt kormányzó KDNP bent maradt. Mennyire látja mélynek a nyugat–kelet törésvonalat Európában?
– Vannak másféle törések is, így a nyugati országokon belül, az észak–dél választóvonal mentén. Hány éve is tagja Magyarország vagy Lengyelország az EU-nak? Ne beszéljünk még mindig „régi” és „új” Európáról!
– Nem is a hidegháborús megosztottság továbbélésére gondoltam, hanem az alapvető nézeteltérésekre a mai Európában…
– Ez viszont annak a kérdése, milyen Európában akarunk élni. Ezzel az EPP-nek komolyan kell foglalkoznia, és vitát kell folytatnia róla. Mi nem minden áron akarunk még több európai egységesítést. A baloldali és a zöldpártoktól eltérően például az oktatási és kulturális kérdésekben úgy véljük, ezeket a nemzetállamok hatáskörében kell hagyni. Az utóbbiak szintjén kell dönteni az ilyen ügyekben – ezt hívják szubszidiaritásnak, amire mindig visszautalunk. Nem az Európai Bizottság a kompetens ezekben.
– Ezek szerint ön Magyarország nagy barátja, hiszen éppen ebből fakadt a magyar vezetés számos vitája Brüsszellel…
– Nézze, Magyarország demokrácia, és a polgárai választották meg a vezetését. Nem dolga az Európai Bizottságnak, hogy beavatkozzon a tagállamok ügyeibe, hacsak nem alapvető emberi jogok forognak kockán, de nem úgy látom, hogy ez lenne a helyzet.
– Ha az EPP elnöke itt ülne most ön mellett, a kanapén, egyetértene ezzel? Manfred Weber nem mindig ilyen megértő, ha Magyarországról van szó.
– Biztosan egyetértene azzal, hogy a szubszidiaritásnak kell lennie a vezérlőelvnek. Ezt az elmúlt hetekben is világossá tette. De az egyes kérdéseket konkrétan kell megvizsgálni az egyes politikai területeken. Kulturális ügyekben ő is úgy gondolja, hogy ez a nemzetállamok hatásköre. Nekünk, bajoroknak, mint Weber vagy én is, ezt nem is kell nagyon magyarázni: mi is ragaszkodunk a kulturális autonómiánkhoz a szövetségi Németországon belül, amit az alkotmány biztosít a számunkra. Időnként nekünk is huzakodnunk kell Berlinnel, és ilyenkor az alkotmányra hivatkozunk. De ragaszkodunk a sokszínűséghez, amelyben élni szeretnénk. Ez felel meg a kulturális-történeti hagyományunknak.
– Azt mondja tehát, hogy Weber úrról se mondjunk még le?
– A bajorokról egyáltalán ne mondjanak le. Nagyon szorosak a gazdasági kapcsolataink is Magyarországgal, és érdekeltek vagyunk ezek fenntartásában.
– Sajnos, ha Németország tüsszent, Európa megfázik. Nem gondolja, hogy a mai energiapánik nagy ellenérv az elmúlt évek német energiafordulatával szemben?
– Mindenképpen változtatnunk kellett az energiafogyasztásunkon, legfeljebb ennek végrehajtásával akadtak gondok. Számos múltbéli hibára lehetne hivatkozni. Hiba volt az atomenergia kivezetése is az energiamixből. Sajnos nem fektettük le megfelelően a jövő energiaellátásának az alapjait, mielőtt nekifogtunk volna az átmenetnek. Németországnak most meg kell fizetnie annak az árát, hogy az elmúlt másfél évtizedben nem ismerte fel időben: az energia esetében nemcsak egy gazdasági ágazat reformjáról van szó, hanem egy olyan komplex egészéről, amelynek geopolitikai és biztonsági aspektusai is vannak. Ezzel a szomszédainknak is kárt okoztunk, akikért pedig Európa erőközpontjaként felelősek vagyunk.
