Zsarolási pénzek

Augusztusban általában a fű sem nő Brüsszelben – szabadságon vannak a tekintetes intézmények –, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy kis időt szakítani politikai üzengetésre. Az Európai Bizottság tegnap fontosnak tartotta ismételten leszögezni, hogy Lengyelország csak akkor juthat hozzá a pénzéhez az EU helyreállítási alapjából, ha teljesíti azokat a – brüsszeli bikkfanyelven szólva – „mérföldköveket” és „célokat”, amelyekről állítólag már megállapodtak Varsóval. Csakhogy Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó lengyel jobboldal erős embere ezt máshogy látja: szerinte nincs hová hátrálni, így is nagy kompromisszumkészségről tettek tanúbizonyságot. Akik követték a lengyel jogállamisági ügynek, ennek az elnyűhetetlen uniós gumicsontnak az alakulását, emlékeznek rá: az igazságszolgáltatási reformon vitatkoznak a felek, például ilyen részleteken: megkérdőjelezheti-e egyik lengyel bíró a másikat? Önmagában aligha olyasmi ez, amin lerágnánk a körmünket a nyár közepén, amíg sorba állunk a lángososnál. Sajnos azonban a vita körülményei, kontextusa és következményei is ahhoz az alapvető kérdéshez vezetnek el végső soron: milyen Európában akarunk élni? Ez viszont már mindannyiunkat érint, sokunkat foglalkoztat is.

További A Helyzet híreink

Brüsszel továbbra is követel Varsótól

Először is: Lengyelország nincs egyedül, hazánknak is nagyon hasonló vitái vannak Brüsszellel az uniós pénzek kifizetésével kapcsolatban. Szintén folytattunk tárgyalásokat, talán az ősszel sikerül is végleg tisztázni a nézeteltéréseket. Másodszor: a tét nem kicsi, euróban számolva tízmilliárdos nagyságrendről van szó. Ez olyan összeg, amelyet bármely kormány megérez – ha hiányzik a büdzséből, akkor politikai kockázatban is. Persze, a kifizetéseknek vannak bizonyos technikai, bürokratikus feltételeik, amelyeknek meg kell felelni: mire fordítják a pénzt a kedvezményezettek, hogyan zajlik ennek az ellenőrzése stb. Természetes, hogy dolgoznak az aktamunkások. A mi kérdésünk viszont az, mennyire serénykednek eközben az aknamunkások is? Mármint azok, akik a szakpolitikai részletkérdések és a közvélemény számára követhetetlen nyelvezet mögé bújva valójában politikai szempontokat érvényesítenek az EU fekete bárányainak elkönyvelt Varsó és Budapest rovására. Áperte nem mondják meg, hogy erről van szó. De riasztó azzal szembesülni, hogy a két országgal folytatott tárgyalások időbeli eltolódásában – miként az InfoRádió tudósít – „szempont lehetett egyes brüsszeli politikai körökben az is, hogy az orosz–ukrán háború megítélése és következményeinek kezelése kapcsán már amúgy erősen terhelt lengyel–magyar összetartást még tovább lehet esetleg gyengíteni”.

Ilyenkor gyullad ki a fejben a piros lámpa: nem ilyen Európát akarunk! A szomszédunkban háború dúl, az unió pedig jelenleg úgy áll: a polgár örülhet, ha a télen ki tudja fizetni a számláit, meg tudja venni az élelmét, megtankolhatja az autóját. Ha a válságról válságra stratégiai hibákat elkövető – az elhibázott szankciós politikával most éppen energiakrízist gerjesztő – EU azt akarja, hogy támogassák az európaiak, akkor ne szekírozzon tagállamokat olyan kérdésekben, amelyekről nagyon úgy tűnik, hogy a nemzeti szuverenitás körébe tartoznak, ne zsaroljon országokat eurómilliárdokkal, súlyosan beavatkozva ezzel a belpolitikába (egy év múlva lengyel választások lesznek), főleg pedig ne ugrasszon egymás ellen egymással sorsközösséget vállalt kormányokat. Áll ez az unió bizottságára és az Európai Parlamentre is; utóbbi helyett legalább másikat választhatunk 2024-ben. Végül, ha ezek után nem túl nagy kérés, elfelejthetnék végre az unalmas fedősztorit is a lengyel bírók ilyen meg olyan fegyelmi hatásköreiről.

Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke (Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)