Vannak területek, ahol sikeres az együttműködés Svédországgal
Legutóbb kilenc éve járt Magyarországon svéd külügyminiszter. Hazánk nagyra becsüli a svéd cégeket.
Legutóbb kilenc éve járt Magyarországon svéd külügyminiszter. Hazánk nagyra becsüli a svéd cégeket.

Magyarország az elsők között nyújtja be helyreállítási tervét az Európai Bizottságnak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az MTI-nek.

Lyukra futott a Momentum uniós képviselője, Cseh Katalin, amikor a kínai Fudan Egyetemmel kapcsolatos aggodalmaival egyenesen Brüsszelhez fordult.

Zur Zeit hat der Fidesz den größten Handlungsspielraum und eine Unabhängigkeit, die mit Freiheit gleichbedeutend ist.

Magyarország 2010 és 2020 között komoly eredményeket tud felmutatni, és a nemzeti, szuverenista, keresztény, konzervatív tábor szellemi vezetőjévé is vált.
Az ellenzéki képviselők parlamenti ténykedése a mohácsi busók szokásait lekoppintva hangoskodásban, kelepelésben, a publikum riogatásában merül ki.

Ami életmentő volt Európának a XX. században, az a jövőben is nélkülözhetetlen lesz.

Ha a német–orosz üzlet megvalósul, az az EU Szputnyik-pillanata lesz. A nyílt beismerés, hogy nem ment az európai oltási kampány az oroszok nélkül.

A Fidesz célja, hogy Európa friss, tettrekész, erőt sugárzó és valóban jobboldali pártjai megerősítsék a nemzetállamokat.
A nyugati demokrácia beteg. Az Európai Unió beteg. Már nem haladó, hanem halódó.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háziállat életét követelte a kegyetlen téli időjárás a III. kerületben.

Rosszul öregedtek Szabó Andrea kijelentései.

A feladatkört Réthelyi Miklóstól veszi át.

Brüsszelben kész a terv, de a nemzeti kormány kitart.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

Félelemből engedelmeskednek.

Davosban készülnek akcióba lépni.

Versenyképességi hátrány a kibocsátási normák javulása nélkül.

A lakosság együttműködésével megszűnhet a fenyőhelyzet.

Járvány nincs, de tömegesek a megbetegedések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.