Májusban közös gondolkodás kezdődött Európában a jövőnkről. A magyar szabadság napján – a harmincadik évfordulón – tartott beszédében Orbán Viktor hétszer említette a szabadság szót, többször pedig szabadságharcosokról szólt. – Merjünk demokraták és szabadságharcosok lenni Brüsszelben is, mert csak ebből születhet meg az új európai reneszánsz! – mondta a kormányfő. Amikor 2004. május 1-jén, hazánk EU-csatlakozásának napján – magyar újságírók csoportjaként – ott álltunk a dublini ünnepségen (az ír elnökség volt soron), aligha gondoltuk, hogy egyszer azzal a szervezettel hadakozunk majd, amelybe épp belépünk. Most is megspórolnánk magunknak ezt az élményt.
De ha a zsidó-keresztény hagyományra épülő, szuverén nemzetek alkotta Európában, nem pedig a politikai korrektség diktálta migrációs, klíma- és genderőrületben akarunk élni, akkor ez a harc elkerülhetetlen – még ha szócsatákkal, nem pedig lánctalpak elé vetett Molotov-koktélokkal kell is megvívni. Magyarország nem lesz egyedül ebben. Számíthat arra, aki a Notre-Dame felcsapó lángjaiban Európát látta égni, a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseiben pedig a nemzetek Európájának nemes vetélkedését látja. Optimizmusra ad okot ebben a kényszer szülte szabadságharcban, hogy a folyton változó uniót most is belülről alakíthatónak, a mi kezünk munkájának is tartjuk. A Szovjetunióval azért más volt a helyzet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!