– Nagyon jól érzem magam, hiszen nagyon jó időszakban vagyunk, minden nagyon jól működik. A rekordok nagyon fontosak, de számomra a legfontosabb a bajnokság megnyerése, erre koncentrálok. Ha lehetőségem lesz megnyerni a versenyt, megteszem. Ha nem, az nem fontos, mert jelenleg pontokat kell szereznem a hőn áhított vb-cím megszerzéséért. Vannak hírek a jövőmmel kapcsolatban, de ezekről egyelőre nem szeretnék beszélni – fogalmazta meg az elvárásait a világbajnokság hivatalos honlapján Bulega.

Bulegát egyelőre a csapattársa megtréfálta a pénteki szabadedzéseken
A Superbike kategóriában az utóbbi időszakban különös jelentősége van az időmérőnek, hiszen ebben a kategóriában az előző 36 futamon mindig az első vagy a második rajthely tulajdonosa győzött.
Bulega egyetlen érdemi kihívója csapattársa, a spanyol Iker Lecuona, aki hatszor volt második a szezonban az olasz mögött, és hátránya 69 pont az éllovassal szemben. Ennek jelentős része matematikailag akár egy hétvége alatt ledolgozható, hiszen a három futamon maximálisan 62 pontot lehet szerezni.
A spanyol mindenesetre jelezte, hogy szeretné elkezdeni a balatoni pályán a felzárkózást, ugyanis mindkét pénteki szabadedzésen az ő nevéhez fűződött a leggyorsabb kör. Mindkét gyakorláson a harmadik legjobb időt a sportág brit legendája, Sam Lowes motorozta.
A Superbike-kategória pénteki eredményei
1. szabadedzés:
- Iker Lecuona (spanyol, Ducati) 1:39.454 perc
- Nicolò Bulega (olasz, Ducati) 1:39.697
- Sam Lowes (brit, Ducati) 1:39.922
- Lorenzo Baldassarri (olasz, Ducati) 1:40.242
- Alex Lowes (brit, Kawasaki) 1:40.416
- Garrett Gerloff (amerikai, Kawasaki) 1:40.576
2. szabadedzés:
- Lecuona 1:38.860 perc
- Bulega 1:38.963
- S. Lowes 1:39.001
- Baldassarri 1.39.297
- Alberto Sura (olasz, Ducati) 1:39.382
- Yari Montell (olasz, Ducati) 1'39.481




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!