A NATO után az Európai Unió is csúcstalálkozón fogadta Joe Biden amerikai elnököt kedden. A tagországok nevében Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) vezetője köszöntötték Bident, aki – utalva az európai csúcsmaratonra – a „Még nem untok?” kérdéssel lépett be a brüsszeli Európa-épületbe. A találkozó kezdetén az elnök megismételte a hétfői NATO-találkozón is elhangzott üzenetét, miszerint
Washington kiváló kapcsolatra törekszik mind a katonai szövetséggel, mind pedig az EU-val.
Emlékezetes, az uniós tagállamok, valamint az intézmények vezetői virtuális formában már tárgyaltak Bidennel, aki egy márciusi tanácsülésen vett részt videókapcsolaton keresztül.
Az amerikai–uniós viszonyban beköszöntött hangnemváltást szimbolizálja, hogy az immár személyesen zajló EU–USA-értekezlet margóján
rögtön egy lényegében majdnem két évtizede zajló vitában jutott egyezségre Brüsszel és Washington.
Ursula von der Leyen, az EB elnökének kedd délutáni tájékoztatása szerint a felek öt évre meghosszabbítják a tiltott állami támogatások miatt egymásra kivetett büntetővámok felfüggesztését a repülőgyártók ügyében. Emlékezetes, a világ két legnagyobb gyártójának, az amerikai Boeingnak és az európai Airbusnak juttatott támogatások ügye 2004 óta volt vita tárgya, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) pedig 2019-ben mondta ki, hogy az uniós támogatások formájában az Airbusnak juttatott pénzek 7,5 milliárd dolláros kárt okoztak az Egyesült Államoknak. Donald Trump akkori elnök – aki elnöksége idején következetesen bírálta Brüsszel kereskedelempolitikáját – emiatt 7,5 milliárd dollárnyi büntető vámot vetett ki az európai gyártókra. Miután a WTO 2020-ban az amerikai Boeingnak juttatott, tiltott támogatások tényét is megállapította, Brüsszel vethetett ki négymilliárd dollár értékben amerikai termékekre büntetővámot. A felek márciusban már négy hónapra felfüggesztették az egymás exportjára kölcsönösen kivetett büntetővámokat. – A pandémia ellenére is egytrillió dollárra rúgott az USA és az EU közötti kereskedelem 2020-ban. Megállapodtunk a még versenyképesebb globális környezet kialakításában – fogalmazott Von der Leyen kedden Brüsszelben.