Bíróságra viszik a választási visszaéléseket a republikánusok
Arizonában már a jövő év elején eldőlhet, hogy történt-e csalás a félidős választásokon.
Arizonában már a jövő év elején eldőlhet, hogy történt-e csalás a félidős választásokon.
A demokrata elnök, Joe Biden végre politikai féket kaphat, ezzel is esélyt adva az amerikai demokráciának.
A konzervatívok nyerték el a képviselőházi többséget, így januártól megosztott lesz a kongresszus.
Republikánus politikusok változásokat követelnek pártjuk irányát illetően az „átütő” siker elmaradását követően.
Pennsylvania államban az amerikai választók még egy elhunyt jelöltre is leadhatták a szavazatukat.
Konzervatív elemzők szerint nem véletlen, hogy az emberek nem bíznak a választások feddhetetlenségében.
Az elnök megerősítette újraindulási szándékát, ám jelezte, erre a témára jövő év elején még visszatér.
Magyarics Tamás: A demokraták sikere, hogy a választás nem Bidenről, hanem Trumpról szólt.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a konzervatívok a képviselőházban könnyebb, míg a szenátusban szorosabb győzelmet arathatnak.
A küldeményt átvevő dolgozó orvosi felügyelet alá került.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Liverpool egyik legjobb teljesítményét nyújtó játékosa nem volt elégedetlen.
130 ezer ember kényszerült menekülni.
A jászok múltja és jelene élő történelem, jövője közös jövő; egyetemes és nemzeti kulturális örökségünk ékköve, fontos és féltve őrzött darabja – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Jászszentandráson.
A 2026-os választás sorsdöntő lesz.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.