Karácsony ismét hitet tett Gyurcsány mellett
A főpolgármester kellemes régi emlékeket idézett fel.
A főpolgármester kellemes régi emlékeket idézett fel.

Több kérdésre sem adott egyenes választ a főpolgármester.

A jelenlegi főpolgármester végleg lezárná a Pesti alsó rakpartot.

A főpolgármester a következő önkormányzati választás évében megvalósuló ígéretekkel kampányol.

A Fidesz–KDNP főpolgármester- jelöltje szerint Karácsony Gergely szeret játszadozni a közlekedőkkel.

A főpolgármester ismét megígérte a 2019-es programjában már megígért, és később meg nem valósított bérlakásprogramot.

Közeledik június 9-e, a választás napja, amikor Budapesten főpolgármestert kell választani, aminek az eredménye öt évre meghatározza a főváros fejlődését vagy visszafejlődését.

A fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint a baloldal soha nem a magyar emberek érdekeit nézte.

A tatabányai beszéde után menekült a kérdések elől Budapest jelenlegi főpolgármestere.

A főpolgármester-jelölt szerint a Fővárosi Közgyűlésben köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsított politikusok helyett szakemberekre van szükség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nemzetközi ellenszélben érte el a nukleáris beruházás az első betonöntést.

Háborúba vinné az országot a Tisza, igenis létezik a Magyar Péterék által legtagadott megszorítócsomag, az Európai Néppárt számára pedig feladatot teljesítenek azzal, hogy támogatják Ukrajna-EU-csatlakozását.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

Az Abu-Dzabiban zajló megbeszélésekről nyilatkozott Kirill Dmitrijev.

Oroszország kiáll Venezuela mellett.

Amerika nem válaszol, Oroszország megszólalt.

A számok azt mutatják, hogy Magyarország több, eredetileg 2030-ra kitűzött célját már 2025-ben teljesítette, ami az energiaszuverenitás szempontjából is érdemi előrelépést jelent.

A Liverpool magyar játékosáról olyat mondott az angol szakíró, amilyet még nem hallottunk.

"The more people they let in, the more pressure we are under," Peter Szijjarto says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.