Karácsony tervei végzetes csapást mérnek a fővárosi közlekedésre
Kamarai vezetőkkel tárgyalt Szentkirályi Alexandra.
Kamarai vezetőkkel tárgyalt Szentkirályi Alexandra.

Ismét borzolja a kedélyeket Karácsony Gergely.

A kormánypártok főpolgármester-jelöltje szerint azonnali változásokra van szükség Budapesten.

Szentkirályi Alexandra jelezte, hogy ezzel szemben a kormány elindította a Gondosóra programot.

Az adóhatóság súlyos bűncselekmények miatt folytat eljárást és gyanúsítások is várhatók. Az ügyben a Mediaworksnél is iratokat foglaltak le a nyomozók.

Kiderült, hogy végleg lezárhatják a pesti alsó rakpartot a Szabadság hídtól egészen a Lánchídig, a lezárást az autósok teljesen elutasítják, szakértők szerint környezetkárosító hatása is lehet.

Meg fognak lepődni, kikhez szállt ki az adóhatóság.

Karácsony Gergely továbbra sem állt elő elfogadható magyarázattal.

A főpolgármester folytatja a gépjárművek üldözését Budapest belvárosában.

A BL-döntő odaítélése után Szentkirályi Alexandra korábbi állásfoglalásával szembesítette a balliberális főpolgármestert.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Három dologra kell nemet mondanunk, hogy a kormányt támogassuk.

Benne van a cikkben.

A multinacionális cégek nemzetek feletti érdekeit kiszolgáló globalista lobbisták érkeztek a Tisza Párthoz.

Kórházba 266-an kerültek súlyos, akut légúti fertőzés miatt.

Súlyos támadások érték az országot.

Nem zárta ki egy harmadik elnöki ciklus lehetőségét sem.

Arra kényszerítik a gyerekeket, hogy tiltakozzanak.

Elindult az előszériás gyártása az új, elektromos i3 limuzinnak. Valószínűleg hatótáv-rekorder lesz.

A médiatanács a gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségéről is döntött.

A fiatalokból álló bűnszervezet hamis aranylapokkal seftelt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.