Antiszemita botrányba keveredett a volt sztárfocista Gary Lineker
A BBC műsorvezetőjének Instagram-posztja komoly felháborodást váltott ki.
A BBC műsorvezetőjének Instagram-posztja komoly felháborodást váltott ki.
Megállapodásra jutott a brit közszolgálati médiatársaság és az egykori világhírű angol futballsztár.
Gary Lineker egykori futballsztár felfüggesztése után sorra visszaléptek a televízió munkatársai.
Az angolok korábbi vb-gólkirálya módosított híres mondásán, Geoff Hurst gólját is felidézte.
Már Gary Lineker is követeli, hogy legalább utólag adják oda a 2020-as díjat Lewandowskinak.
A baloldal meséje a demokráciáról, a szabadságról, a jogállamról szól, amiket majd ők természetesen megvalósítanak.
Így búcsúztak a hatvanévesen elhunyt legendától, Diego Maradonától a sportvilág nagyjai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.