Szelektív memóriája van a luxusban élő Dobrevnek?
A DK árnyékminisztere megadóztatná a gazdagokat, de saját luxuséletéről nem beszél.
A DK árnyékminisztere megadóztatná a gazdagokat, de saját luxuséletéről nem beszél.
Voltam olyan mazochista, hogy egytől egyig végighallgattam az ellenzéki vezérek egyszerre szórakoztató és ugyanakkor szörnyen idegesítő beszédeit.
Újabban kaszinókat és luxuséttermeket látogat Jámbor András baloldali országgyűlési képviselő és baráti köre, a Szikra Mozgalom.
A szorgalmas kisemberek miatt ömleng, miközben gondtalan milliomosként, zsidó tulajdonosától elkobzott rózsadombi villában pöffeszkedik.
Az Apró-villa ma a Gyurcsány, Dobrev árnyékpár rezidenciája.
Egyelőre nem tudni, hogy a DK elnöke melyik ingatlanától válna meg.
A csetlő-botló Medgyessy Péter után Karácsony Gergelynek „segít” Gál J. Zoltán volt kormányszóvivő.
Az őszödi beszéd egyébként akár lehetett volna igazságbeszéd is. Amennyiben előadója nem pártfrakciója zárt ülésének akolmelegében mondja el.
Egy újabb baloldali választási vereség után a kereslethez talán felnő a kínálat is. A hiénák pedig visszasomfordálnak Szemlőhegyi úti odújukba.
2016 elején Vona Gábor meghirdette a Jobbik számára a hídépítést a magyarellenes tábor irányába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Az elnökség ideje alatt számos kulturális eseményre és kiállításra került sor.
Egyelőre csak találgatnak, hogy került a veszélyes kábítószer az emlősök szervezetébe.
Nem zörög a haraszt…
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.