Ugyanúgy jár az eszünk… – kezdte „ünnepi köszöntőjét” Márki-Zay Péter a Lurdy Házban. Voltam olyan mazochista, hogy egytől egyig végighallgattam az ellenzéki vezérek egyszerre szórakoztató és ugyanakkor szörnyen idegesítő beszédeit. Végighallgattam Bod Péter Ákos depressziós gondolatait. Meghallgattam egy ormánsági falucska polgármesterének szezont a fazonnal keverő jópofizását. Erőt véve magamon, hagytam futni a videót, amikor Kübekháza polgármestere szidja a kormányt harsány kereszténykedéssel vádolva, miközben ő maga tizenkétszer hangsúlyozta hat percben, hogy keresztény.
Végigkínlódtam Palotás János néhai politikai szerencsevadász magyartalan bájgúnárkodását. Végigszenvedtem Nagy Bandó András „humorista” megfáradt, de mégis bolsevik indulatokkal teli humortalanságát. Vettem a fáradtságot, és a Rákosi unokák üzeneteit is megnéztem. Tudniillik a Rákosi-jobbkéz, az Apróék unokája, Dobrev; valamint az ugyancsak Rákosi-jobbkéz Donáthék unokája, Donáth Anna is megnyilvánult az 1848–49-es szabadságharc és forradalom kapcsán.
Hab a tortán, hogy egyik rendezvénynek sem sikerült olyan konferansziét találni, aki helyes hanglejtéssel, tagolással tudna anyanyelvünkön megszólalni. Kezdtem magamat félteni. Kezdtem attól félni, hogy a sok skizofrén gondolkodó gondolata után én is összegabalyodom. De egy másik veszély is leselkedett rám, miközben hallgattam a magukat gondolatoknak hazudó gyűlöletbeszédeket. Ez a komolyabb veszély. Az a fajta veszély, ami a szektásodás jelenségei között tetten érhető. Ha túl sokat hallgatja az ember egy szekta mániákus gondolatait, akkor a szekta befolyása alá kerülhet. Sajnálom, aki ez utóbbi csapdába beleesett, nehéz onnan kirángatni.
El tudom képzelni, hogy sem a skizofrén, sem a szektahatás alá eső személy tényleg nem érti, hogy nincs egy esztendeje annak, hogy a választójoggal rendelkezők több mint háromnegyede (!) nem kér ebből az ellenzéki társaságból. Minden társadalmi rétegben, minden korosztályban magabiztosan vezetnek a nemzeti-konzervatív erők, összességében pedig bő kétharmad fogadja el a kormány politikáját, és egyáltalán nem lát alternatívát sem egy öntelt hódmezővásárhelyi polgármesterben, sem a nép nélküli mozgalom minikunbélájában, sem az Apró és Rákosi unokákban.
1848–49 ellenzéki ünnepi eseményei, az ott elhangzott beszédek rávilágítottak arra a tényre, hogy az ellenzék szónokai, vezérei önmagukat is súlyosan skizofrén módon és szektás mértékben becsapják. Visszatérő önbecsapó, önámító és önszektásító gondolat volt minden ellenzéki beszédben az a párhuzam, amellyel önmagukat, önmaguk sorsát párhuzamba állították a 175 évvel ezelőtt elbukott forradalom és szabadságharc vesztes magyarságával. Nem akarom a felsorolt személyeket idézni szóról szóra, de a lényeg valahogy így hangzott: bár 1849-ben az oroszok (ezt erősen hangsúlyozták) leverték a magyar szabadságharcot, de a szabadságharc passzív ellenállásba csapott át, egy nemzet csendben ellenállt, ez a mi (tudniillik az ellenzék) feladatunk is, mert előbb-utóbb győzni fogunk, egy nemzetet nem lehet hosszú éveken, évtizedeken át elfojtani, eljön az idő, amikor a nemzet magára talál és akkor nekünk készen kell állnunk, ne csüggedjünk, rázzuk fel az országot, ecetera, ecetera.
Engem alapvetően elszórakoztat, ha az amerikai pénzekből kitömött magyarországi végfelhasználók forintmilliárdokért skizofrénosodnak és szektásodnak.
De azért komolyan szeretném megkérdezni: tényleg nincs legalább egy negyedrangú tanácsadó sem, aki elmagyarázná az ellenzék szónokainak, vezéreinek, hogy van egy iciri-piciri különbség 1849 és 2022 között? Ez a szabad szemmel alig látható különbség az, hogy 1848–1849 szabadságharca mögött csaknem az egész ország ott állt az akkori neves és névtelen hősök mögött. A magukat 1848–49-es, levert szabadságharcosoknak képzelő ellenzéket 2022-ben viszont úgy verte el a magyar demokrácia történetében egyedülálló módon nagymértékben a nép, hogy az ország szavazópolgárainak alig egynegyede maradt mögöttük.
Kedélyesen hallgatták Márki-Zayt, amint kereszténykedéssel vádolja a magyar kormányt, miközben Jézust idézi, Jézus urunkra hivatkozik minden második bekezdésében. Mivel skizofrén és szektás a helyzet, fel sem tűnik, hogy Márki-Zay híveinek azt a Krisztus-idézetet olvassa fel, amikor a tanítványok a Megváltótól megkapják a figyelmeztetést: boldogok vagytok, ha az én (ti. Jézus nevéért) nevemért üldöznek titeket!
A hallgatóságból senki nem áll fel, senki nem mondja, még a magát számtalanszor keresztény-tanító-lelkigondozó településvezetőnek aposztrofáló, az egyházakat folyamatosan szapuló kübekházi polgármester sem a hódmezővásárhelyi kollégának: „Állj meg, Péter! Téged nem üldöz senki! Még akkor sem, ha eszement beszédeidben ezzel az üldözéssel bombázod a YouTube-ot. De tudod mit, Péter: ha úgy is érzed, hogy »alázárjánosmegazorbán« üldöz téged, az nem azért van, mert keresztény vagy. Így ez a Jézus-idézet a te helyzetedre nem áll meg, ez blaszfémia!” De nem áll fel ő sem. Mert ugyanúgy jár tényleg az eszük.
Kérem a hódmezővásárhelyi plébánosokat, valamelyikük magyarázza el Márki-Zaynak: Krisztus a keresztényüldözéses időkre készíti fel a mindenkori tanítványait, és nem a politikai csatározások üldözéseire vagy politikusok üldözési mániáira.
Ha hátrébb lépünk kettőt, ha lehámozzuk a skizofrén és a szektás elemeket az ünnepkör ellenzéki beszédeiből, akkor megállapíthatjuk: üzeneteikkel az ellenzéki szónokok, vezérek már nem is elsősorban táboruknak, hanem egymásnak, a másik ellenzéki formáció vezetőinek üzengettek. Egy érvényes gondolat azonban volt március 15-e kapcsán. Márki-Zay Pétertől érkezett: „Kossuth Lajos szobrait koszorúzzuk évtizedek óta, és nem Haynauét!” Így van, kedves hódmezővásárhelyi kolléga. Ezért nem állunk össze az Apró és a Rákosi unokákkal egy alomba.
A szerző polgármester
