Hogy miért nevezzük elmebetegeknek azokat, akik még ma is makacsul igazságbeszédnek tartják Gyurcsány Ferenc őszödi kocsisszózatát, arra magában a produktumban, a Beszédben találjuk meg a választ: „Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.” Ez az igazságbeszédesek közös pontja: amit mondanak, az nem igaz. Nincs is vitám velük. Kikről van szó? Azokról, akik ma is szellemi talppontként emlegetik a Láriferi-trágáriádát. Például magáról a címszereplő szónokról („Az őszödi a legszenvedélyesebb igazságbeszéd volt a rendszerváltozás óta”) vagy Nádas Péter íróról („Nagyszerű beszéd, a retorika egyik csúcsa”), esetleg Kuncze Gáborról („Jó beszéd volt, Gyurcsány Ferenc talán legjobb beszéde”). Folytathatnám…
DK-hívek szerint vezérük trágár kirohanása a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad legfontosabb beszéde, és az is marad, összes retorikai fordulatával, könyörgéseivel, nemzetépítő vízióival. Egyszerűen a magyar politikai retorika csimborasszója; Kossuth ceglédi beszédét éppúgy előzi, mint gróf Apponyi Albert három nyelven előadott trianoni jajkiáltását. Természetesen az űzött rétor is pályájának csúcsaként éli meg nevezetes hordószózatát. Gondolom, arról is meg van győződve, hogy a világ általa ismerte meg a csöppnyi Balatonőszöd nevét. (Ahol azóta nagyot zuhantak a telekárak.)
Egyébként akár lehetett volna igazságbeszéd is. Amennyiben előadója nem pártfrakciója zárt ülésének akolmelegében mondja el, hanem a köztelevízióban főműsoridőben, esetleg a Kossuth téren vagy a Hősök terén százezres hallgatóság előtt. Netán kihangosítva az Apró-villa legfelső szintjéről, még mielőtt kilép az ablakon.
