Egy senki önleleplezése
A sértettségétől is terhelt őszödi böszme 2010 óta forralja magában a bosszút, azóta fröcsköli szét magából a gyűlöletet legyőzőjével szemben.
A sértettségétől is terhelt őszödi böszme 2010 óta forralja magában a bosszút, azóta fröcsköli szét magából a gyűlöletet legyőzőjével szemben.

A ma tizenöt esztendeje kiszivárgott őszödi beszéd fejezetcímmé ásta le magát a kor politikai dögkútjába, beleégett a magyar aljanyelvezetbe.

Völgyesi Miklós feljelentése ma is ott van a Legfőbb Ügyészség asztalán.

Az őszödi beszéd egyébként akár lehetett volna igazságbeszéd is. Amennyiben előadója nem pártfrakciója zárt ülésének akolmelegében mondja el.

Tizenkét évvel ezelőtt, hosszas vajúdás után Gyurcsány Ferenc lemondott kormányfői pozíciójáról.

Hárommillió ember nem nézné ölbe tett kézzel, amint önök elkezdik a kisemmizésüket.

Hazugságra építve nyerte meg az MSZP a választást. És most újra itt spekulál, uszít, fenyegetőzik közöttünk.

A „kígyózó kígyó” saját maga farkához ért: az ellenzéknek sikerült elérnie azt, hogy Gyurcsánytól indult és Gyurcsányhoz érkezett meg.

Gál Zoltán könnyedén zöld utat biztosított fiának is, aki apjához hasonlóan bejáratos lett az Apró-Dobrev villába.

Gyurcsány módszeresen készül a teljes ellenzék vezetésére, még ha nem is kormányfőjelölti pozícióból.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.