Másrészről az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a DK-n kívül valamennyi, a baloldali szivárványkoalícióban részt vevő párt eredetmítosza végső soron Gyurcsánytól gyökerezett, csakhogy – bár ez talán sokak számára a régmúlt homályába vész – éppen Gyurcsány ellenében. A Jobbik saját honlapján ma is büszkén hirdetett alapító nyilatkozata szerint az előttük álló „elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból”.
És lényegében a valóban kérlelhetetlen Gyurcsány-ellenesség repítette őket először az Európai Parlamentbe 2009-ben, majd az Országgyűlésbe 2010-ben. Az LMP 2009-ben azzal a nevében is foglalt céllal jött létre, hogy megváltoztassa „a politikát”, hogy maga mögött hagyja a Fidesz által dominált jobboldal és az akkor még a szocialisták által uralt baloldal kettősségét, élesen elutasítva persze a 2004–2009 közötti Gyurcsány-korszakot is.
A valóban csak pár éve elpártosodó Momentum szintén azzal próbálta a trendi, vagány, jó fej srác benyomását kelteni és behízelegni magát legfőképp a fiatalabb választók kegyeibe, hogy „centrista” erőként elutasítja a gaz Orbán-rezsimet, de „Gyurcsány Ferenc is igazán eltakarodhatna már a közéletből” (Fekete-Győr András, 24.hu, 2017). A Párbeszédről most jelentéktelensége okán nem ejtenék szót, ha nem baj, de az egykori állampárt utódjáról, a valaha legszervezettebb, mára „törpe minoritássá” zsugorodó Magyar Szocialista Pártról igen.
Hiszen ha létezik politikai párt Magyarországon, amely joggal átkozza saját egykori miniszterelnökét, akkor az az MSZP. Gyurcsány verte szét, rohasztotta le először belülről a szocialistákat, hogy aztán a hátukon – már bukott miniszterelnökként – azért bejuthasson a parlamentbe, majd átrángassa magával a fél pártszervezetet a székházból a Demokratikus Koalícióba, hogy végül mindennek köszönhetően az egykoron negyven százalék felett teljesítő alakulat hat százalékra zuhanjon 2019-re.
Ma ezek a pártok és a politikusaik mégis vállt vállnak és maszkot maszknak vetve kéredzkednek fel Gyurcsány Ferenc listájára, pózolnak vele és párttársaival valamiféle „új humanista víziónak” nevezett korszakváltó ideológia jegyében. De elfeledkeznek arról a nemcsak gyorséttermi, de politikai igazságról is, hogy ha összeturmixoljuk a hamburgerzsömlét, a húspogácsát, a salátát meg a sajtot, akkor abból nem Big Mac lesz, hanem moslék.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!